"innováció" címke cikkei:

Felkarolja a hazai startupokat a Tungsram (Cikk)

November 29-én hosszú távú együttműködésre alapozó partnerségi szerződést kötött egymással Európa vezető, fenntartható energiagazdálkodást támogató befektető szervezete, az InnoEnergy és az európai innováció 122 éves hagyományát továbbvivő Tungsram Csoport.

Már pályázható az InnoMax Díj (Cikk)

Az Invitech idén is meghirdeti az ország egyik legnépszerűbb innovációs seregszemléjét. Az InnoMax Díj célja, hogy az infokommunikáció gyorsan változó világában születő új technológiák minél szélesebb körben terjedhessenek el. Az idei kiírás fókuszában a nonprofit szervezetek innovatív törekvéseinek támogatása áll. Emellett az Invitech egy új kategóriát hirdet meg kistelepülések számára, melyre tavasztól lehet pályázni.

27. Magyar Innovációs Nagydíj (Cikk)

Keresik azokat a gazdasági társaságokat, ill. szervezeteket, melyek 2018-ban jelentős innovációs tevékenységet folytattak. Az Országházban, nagy nyilvánosság előtt átnyújtásra kerülő innovációs díjakra, köztük az Innovációs Nagydíjra, 2019. február 13-ig lehet jelentkezni.

Az RS Components az innovációra és az inspirációra összpontosít az electronica 2018 kiállításon (Cikk)

Az RS Components (RS) ma bejelentette a Münchenben (Németország) 2018. november 13–16. között megrendezésre kerülő electronica kiállításon való részvételének részleteit. Az RS a vásáron bemutatja a világvezető gyártók legújabb technológiáit, valamint lehetővé teszi a látogatók számára, hogy ihletet merítsenek jövőbeli mérnöki projektjeikhez. Az RS standját meglátogatók emellett számos különleges eseményen is részt vehetnek, beleértve egy robotfoci bajnokságot, egy szerencsekerék-játékot és a Big Step Challenge kihívást – mindezt számos nyereménnyel, beleértve egy 2500 EUR értékű üdülési kupont.

Újra lehet pályázni az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyre

Újra lehet pályázni az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyre (Cikk)

A Magyar Innovációs Szövetség 2018. október 2-án, az Ericsson Magyarország székhelyén 28. alkalommal hirdette meg középiskolások számára, az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Innovációs és Technológiai Minisztérium és az M5 Csatorna közreműködésével, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával, az NKFI Alapból.

Termék előállítási lánc és életciklus követés mintarendszerét fejleszti a Knorr-Bremse

Termék előállítási lánc és életciklus követés mintarendszerét fejleszti a Knorr-Bremse (Cikk)

Digitális alapokon működő termék előállítási lánc és termék életciklus követés moduláris mintarendszer prototípusának kifejlesztésére nyert el állami támogatást a Knorr-Bremse Rail Systems Budapest által vezetett konzorcium. A projekt célja olyan IoT platform kifejlesztése és üzemeltetése, amelynek segítségével a gyártóvállalatok sikeresen megvalósíthatják a folyamataikra a vertikális és horizontális integrációt.

Innovációs eszközbeszerzés 50%-os támogatási mértékkel

Innovációs eszközbeszerzés 50%-os támogatási mértékkel (Cikk)

A ma megjelent közlemény alapján akár már a mai naptól ismét beadható a tavalyi év slágerpályázata, a GINOP-2.1.8-17 pályázat, melynek keretében olyan beszerzések támogatottak, melyek a vállalkozás termékeiben vagy eljárásaiban olyan változást eszközölnek, melyek a pályázó vállalkozás szintjén jelentenek technológiai innovációt.

Kétmillió forint a jövő feltalálóinak és tudósainak

Kétmillió forint a jövő feltalálóinak és tudósainak (Cikk)

A 27. alkalommal meghirdetett Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny legjobb, legtehetségesebb fiatal feltalálóinak és tudósainak 10 díjat, 2 különdíjat és a díjakkal járó közel kétmillió forint ösztöndíjat osztott ki a június 5-ei eredményhirdetésen versenyt szervező Magyar Innovációs Szövetség, Dr. Pakucs János a szervezőbizottság elnökének aktív közreműködésével. A leglátványosabb pályaművek kétnapos kiállításon tekinthetők meg az Ericsson Magyarország székházában.

A társadalmi innováció az idei Fujitsu Innovation Gathering fő témája (Cikk)

A ‘társadalmi innováció’ jegyében a Fujitsu valós társadalmi problémákra megoldást kereső projekteket és együttműködéseket mutat be, köztük egy műtét utáni beteg-távfigyelést támogató finn egészségügyi megoldást.

Molnár Áron a legjobbak között a világ legnagyobb tehetségkutató versenyén

Molnár Áron a legjobbak között a világ legnagyobb tehetségkutató versenyén (Cikk)

Hazaérkezett Pittsburghből az a magyar fiatal, aki a 2018. május 13-18. között megrendezett Nemzetközi Tudományos és Innovációs Versenyen (Intel ISEF) vett részt. Az idén már több mint 1800, 21 év alatti fiatalt hívtak meg a rendezvényre, 75 országból.

Nemzetközi aranyat ért egy magyar technológiai fejlesztés

Nemzetközi aranyat ért egy magyar technológiai fejlesztés (Cikk)

Egyedi kisfilmet kaptak a Telekom Vivicittán indulók a Wavemaker egyedülálló fejlesztésének köszönhetően. Az országos futóversenyhez köthetően az idei szezonban is több mint 17.000 személyes emlékvideó talált gazdára, miközben a Race TV 2017-es változata a Festival of Media Global Awards nemzetközi verseny „Best use of Technology” kategóriájában aranyat nyert.

Forradalmasító startup ötletek az Óbudai Egyetem hallgatóitól (Cikk)

Virtuális valóság környezetből távfelügyelt ipari robotok, menet közben is használható töltőrendszer elektromos járművekhez, távvezérelt háztartási eszközök, fűszernövény-termesztő csomagolás önlocsoló rendszerrel, bluetooth-os lázmérő – ezek nem a jövő eszközei, hanem az Óbudai Egyetem leginnovatívabb hallgatóinak megvalósítható ötletei.

Kiválasztotta a zsűri az idei legtehetségesebb fiatal feltalálókat (Cikk)

54 fiatal versenyző mutatta be kiemelkedő tudományos, ill. műszaki projektjét az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny bírálóbizottsága előtt. A zsűri kiválasztotta a legjobbakat, amelyek a június 5-6-i kiállításon megtekinthetők lesznek az Ericsson Magyarország K+F Központjában, ahol egyúttal az odaítélt díjak átadására is sor kerül.

A Fujitsu fejleszti európai AI-kiválóságközpontját (Cikk)

Európai AI-kutatási tevékenysége fejlesztése jegyében a Fujitsu bővíti a Párizs közelében, Saclayban működő AI-kiválóságközpontját¹, további kutatókat vesz fel, és részt vesz az EU rangos AI-projektjében. A társaság Franciaország elnöke, Emmanuel Macron védnökségével, a párizsi Collège de France-on, „A mestersége intelligencia az emberiség szolgálatában” (AI for Humanity) címmel március végén megrendezett konferencián osztotta meg a nyilvánossággal terveit.

Átadták a Magyar Innovációs Nagydíjat (Cikk)

A 2017. évi Magyar Innovációs Nagydíj, valamint további öt innovációs díj került átadásra ma délelőtt az Országházban. A tudósokból, elismert gazdasági szakemberekből álló bírálóbizottság, élén az Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökével, elsősorban a gazdasági mutatók  az elért többleteredmény, többlet-árbevétel  és a társadalmi hasznosság alapján választotta ki a kiemelkedő, sőt az utóbbi évek talán legjelentősebb innovációs teljesítményeit.

A fenntarthatóság és a tudásfejlesztés nyert az InnoMax Díjon

A fenntarthatóság és a tudásfejlesztés nyert az InnoMax Díjon (Cikk)

Az Invitech InnoMax Díj kiírásának középpontjában ez alkalommal is a mindennapokat jobbá tévő, a közösségi érdeket is szolgáló innováció elősegítése állt. A pályázatra mindkét kategóriában – Business és Nonprofit – nagyszámú nevezés futott be, a győzteseket pedig ezúttal is neves szakemberekből álló zsűri választotta ki. A vállalkozások energiahatékonyabb és így gazdaságosabb működését segítő platform, a hátrányos helyzetű gyermekek számára szervezett készségfejlesztő program vagy a környezetünkben szükséges zöldfelület méretét meghatározó alkalmazás is díjazott lett a megmérettetésen.

Megnyílt a Fujitsu blockchain-innovációs központja (Cikk)

A Fujitsu nemzetközi blockchain-innovációs központot nyit Brüsszelben. Az Európa szívében működő létesítmény jól érzékelteti, mennyire elkötelezetten dolgozik a Fujitsu azon, hogy a blockchain és más elosztott főkönyvi nyilvántartási (distributed ledger) technológiák felhasználásával forradalmasítsa az áruk és szolgáltatások vásárlását, eladását és cseréjét a fogyasztók és a vállalatok számára, és lehetővé tegye a szervezetek kereskedelmi és működési modelljének átalakítását.

Átadták a Jedlik Ányos-díjakat (Cikk)

A március 15-ei nemzeti ünnepünkhöz kapcsolódóan került sor a Jedlik Ányos-díjak átadására Budapesten. A díjat a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala – korábbi nevén Magyar Szabadalmi Hivatal – elnökének kezdeményezésére az ipari és kereskedelmi miniszter alapította 1996-ban, a magyar szabadalmi rendszer létrehozásának 100 éves évfordulóján. A Jedlik Ányos-díjjal a kimagaslóan sikeres feltalálói tevékenységet valamint a kiemelkedő színvonalú és hatékonyságú iparjogvédelmi munkásságot ismeri el a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala minden évben. Az idei Díjazottak között területük kiváló szakemberei: fejlesztő-feltaláló, vegyészmérnök, orvos, agrármérnök és tudománytörténész találhatóak.

Döntött a 26. Magyar Innovációs Nagydíj bírálóbizottsága (Cikk)

A 2017. évi Magyar Innovációs Nagydíjat az a társaság kapja, amely a 2017. évben a legnagyobb jelentőségű, nagy hasznot hozó innovációt valósította meg. Az évente kiadásra kerülő Innovációs Nagydíj (bronz kisplasztika és jelentős pénzjutalom) az elmúlt időszakban a gazdasági élet egyik legjelentősebb elismerésévé vált.

Lezárult a 26. Magyar Innovációs Nagydíj pályázat (Cikk)

A Magyar Innovációs Nagydíj pályázati felhívására sok jelentős, és néhány kiemelkedő innovációs teljesítményt, összesen 29 pályázatot nyújtottak be különböző magyar cégek.

Az ipari automatizálás következő generációja

Az ipari automatizálás következő generációja (Cikk)

A houstoni George R. Brown Kongresszusi Központban 2017. november 15-16. között megrendezett hagyományos Automation Fair látogatói a nem túl távoli jövőbe tekinthettek a vásár egyik fénypontjának számító Innováció standon. A Rockwell Automation által szervezett rendezvényen az ipari automatizálás a már a piaci megjelenés előszobájában álló következő generációja mutatkozott be.

Elbírálták az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny pályázatait (Cikk)

A 22 tagú szakmai zsűri a beérkezett pályázatok 65%-át kidolgozásra javasolta. Összesen 99 fiatal folytatja a kutatási és innovációs tevékenységét a több mint 2,5 millió forint összegű ösztöndíjakért. A pályázatok közül a legtöbb informatika, műszaki tudományok és fizika témában született.

Meghirdették a 26. Magyar Innovációs Nagydíjat (Cikk)

Keresik azokat a gazdasági társaságokat, melyek 2017-ben jelentős innovációs tevékenységet folytattak. Az Országházban, nagy nyilvánosság előtt átnyújtásra kerülő díjakra 2018. február 14-ig lehet jelentkezni.

A Szilícium-völgy magyar titka

A Szilícium-völgy magyar titka (Cikk)

Az innováció minden vállalat számára kihívást jelent. Egy forradalmian új termék vagy fejlesztés szinte megfoghatatlan azoknak, akik egyedül vágnak neki.

November 24-ig lehet nevezni az InnoMax Díjra (Cikk)

Jelenleg is tart az Invitech Innomax Díj pályázati időszaka, és már most látható, hogy mind a Business kategóriában, mind pedig a Civil és Nonprofit kategóriában igen színvonalas, jövőbe mutató ötletekkel neveznek. A pályázók kérésének megfelelően, a szervezők egészen november 24-ig várják a mindannyiunk életét jobbá tévő, a közösségi érdekeket szolgáló innovatív megoldásokat.

Indul az idei InnoMax Díj

Indul az idei InnoMax Díj (Cikk)

Az Invitech Solutions október elején ismét meghirdette az egyik legnépszerűbb hazai innovációs seregszemlét. Az Invitech InnoMax Díj célja, hogy komoly, érdemi támogatással segítse valóra váltani azokat az ötleteket, amelyekkel jobbá tehetjük életünket, mindennapjainkat. Az idén már nyolcadik alkalommal kiírt pályázaton, két – a Business, valamint a Nonprofit és civil – kategóriában lehet indulni. A nevezési határidő: 2017. október 31.

Újra lehet pályázni az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyre

Újra lehet pályázni az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyre (Cikk)

A Magyar Innovációs Szövetség 2017. október 4-én, az Ericsson K+F Központjában 27. alkalommal hirdette meg középiskolások számára, az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az M5 Csatorna közreműködésével, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával, az NKFI Alapból.

Kétmillió forint a jövő feltalálóinak és tudósainak (Cikk)

A 26. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny legjobb, legtehetségesebb fiatal feltalálóinak és tudósainak 10 díjat, 2 különdíjat és a díjakkal járó közel kétmillió forint ösztöndíjat osztott ki a versenyt szervező Magyar Innovációs Szövetség a május 24-i eredményhirdetésen. A leglátványosabb pályaművek kétnapos kiállításon tekinthetők meg az Ericsson K+F központjában.

A közösségeket szolgáló fejlesztések lettek az Innomax Díj nyertesei (Cikk)

Az Invitech InnoMax Díj kiírásának, így az idei átadó ünnepségnek is a közösségi érdekeket előtérbe helyező technológiai megoldások álltak a középpontjában. Az orvos-beteg közötti kommunikációt mesterséges intelligenciával segítő applikáció, az adományozók és rászorultak egymásra találását támogató virtuális piactér vagy a fiatalkorúakra leselkedő veszélyekre figyelmeztető alkalmazás is díjazott lett a megmérettetésen.

Átadták a 2016. évi Innovációs Nagydíjat és Innovációs díjakat (Cikk)

A 2016. évi Magyar Innovációs Nagydíj, valamint további hat innovációs díj került átadásra ma délelőtt az Országházban. A tudósokból, elismert gazdasági szakemberekből álló bírálóbizottság, élén az Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökével, elsősorban a gazdasági mutatók  az elért többleteredmény, többlet-árbevétel  illetve a társadalmi hasznosság alapján választotta ki a legnagyobb jelentőségű tavalyi innovációkat. A 2016. évi Magyar Innovációs Nagydíjat a 77 Elektronika Műszeripari Kft. kapta.

Magyar találmánnyal zöldül a vasút

Magyar találmánnyal zöldül a vasút (Cikk)

Környezetbarátabbá teszi a vasúti személy- és teherszállítást a Knorr-Bremse Rail Systems Budapest és az anyavállalat közösen fejlesztett vezetőtájékoztató rendszere. Az iCOM Assist névre keresztelt szoftver használatával akár 15 százalékkal is csökkenhet a vasúti szerelvények energiafogyasztása és károsanyag-kibocsátása. Az ezt megvalósító algoritmus kizárólag magyar mérnökök munkájának az eredménye. A vezetőtájékoztatót már több külföldi vasúttársaság is használja.

CAM Innovations Reggeli

CAM Innovations Reggeli (Cikk)

Ipari trendek szakemberektől szakembereknek

2016-ben kiemelkedő számú innovációs teljesítmény született (Cikk)

Összesen hét innovációs díjat - köztük a Magyar Innovációs Nagydíjat -adják át az Országházban, március 29-én. A zsűri elsősorban a gazdasági mutatók - 2016-ban, az üzleti hasznosítás során elért többleteredmény vagy többlet árbevétel - alapján választja ki a legnagyobb jelentőségű sikeres innovációkat.

Neves szakemberek az InnoMax Díj zsűrijében (Cikk)

Lezárult az Invitech InnoMax Díj pályázati időszaka, most a zsűrin a sor, hogy kiderüljön, mely hazai innovációs kezdeményezések érdemlik ki a legjobbaknak járó elismeréseket. Az idei évben megújult díj középpontjában a mindannyiunk életét jobbá tévő, a közérdeket szolgáló innováció elősegítése áll. Az összetételében szintén megújult zsűri ezúttal is garancia lesz a magas színvonalú értékelő munkára.

25. Magyar Innovációs Nagydíj (Cikk)

Keresik azokat a gazdasági társaságokat, melyek 2016-ban jelentős innovációs tevékenységet folytattak. Az Országházban, nagy nyilvánosság előtt átnyújtásra kerülő díjakra 2017. február 15-ig lehet jelentkezni.

Ahol az innováció kapja a főszerepet

Ahol az innováció kapja a főszerepet (Cikk)

Központilag meghatározott, nemzetközi szerepet kap az Aventics Hungary Kft. újonnan létrejött termékfejlesztési részlege. A hazai csapat feladata az Egerben gyártott összes termékhez kapcsolódó fejlesztőmunka, valamint egy globális termékcsoport kialakítása.

Innováció és Tehetség Díj a KUKA-nak

Innováció és Tehetség Díj a KUKA-nak (Cikk)

Idén a KUKA nyerte a MET Magyarország Zrt. által alapított Innováció és Tehetség Díjat. Az elismerést a Figyelő TOP200-as Gálájának keretében nyújtották át 2016. október 14-én, ahol Magyarország 200 legnagyobb vállalata volt jelen.

Magyar céget is kiválasztott az Airbus fél éves innovációs programjához (Cikk)

Az innovatív légi navigációs alkalmazást, az Aero Glasst fejlesztő magyar cég csatlakozhatott a világ piacvezető repülőgépgyártója, az Airbus innovációs programjához, az Airbus BizLabhez. A program lehetőséget ad arra, hogy a legígéretesebb új fejlesztések az Airbus innovációs ökoszisztémájának segítségével minél előbb piacra kerüljenek.

Országos Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny középiskolásoknak (Cikk)

A Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) 26. alkalommal hirdette meg középiskolások számára, az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az M5 csatorna közreműködésével, 2016. október 6-án, az Ericsson K+F Központjában.

Ismét indul az InnoMax Díj (Cikk)

Az Invitech Solutions október elejével ismét meghirdette az egyik legsikeresebb hazai innovációs pályázatot. Az Invitech InnoMax Díjra három kategóriában lehet pályázni. A megújult díjak középpontjában a mindannyiunk életét jobbá tévő, a közjót szolgáló innováció elősegítése áll.

Közös kutatás-fejlesztési központot nyit a Huawei és a Leica (Cikk)

A Huawei és a Leica Camera AG a mai napon bejelentette, hogy stratégiai együttműködésüket kiterjesztik egy közös kutatás-fejlesztési és innovációs központ, a Max Berek Innovációs Labor működtetésére. Az új laborban elsősorban az optikai rendszerek és szoftveralapú technológiák területén végeznek további fejlesztéseket, amelyek célja, hogy a fotográfiai és mobileszköz alkalmazások széles körében biztosítanak jobb képminőséget. A Leica székhelyén, a németországi Wetzlarban épülő központban emellett a számítógépes képalkotás, valamint a virtuális és kiterjesztett valóság területén is végeznek majd fejlesztéseket. A tervek szerint a két vállalat a jövőben német és nemzetközi egyetemekkel, illetve kutatóintézetekkel is együtt dolgozik majd.

Innováció a feldolgozóipar minden szintjén

Innováció a feldolgozóipar minden szintjén (Cikk)

A Schneider Electric bemutatta az optimális termelékenységet és problémamentes felülvizsgálatokat nyújtó új, digitális eszközeit.

Nemzetközi innovációs versenyen nyert különdíjat az SZTE hallgatója (Cikk)

Bevásárlós mobil alkalmazással nyerte el Bálint Karola, az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar első éves programtervező informatikus szakos hallgatója az Oracle Academy díját az Intel világversenyén (Intel ISEF). A ShopMap nevű app-on saját bevásárló listánkat jeleníthetjük meg, majd az okos alkalmazás optimális útvonalat határoz meg a boltban, hogy a lehető leggyorsabban és leghatékonyabban találjuk meg a vásárolni kívánt termékeket.

Falakat készülnek ledönteni a magyar fiatalok

Falakat készülnek ledönteni a magyar fiatalok (Cikk)

Paralízises betegeket segítő mobilalkalmazás, hosszan eltartható zöldségfelvágott és ingyenes online oktatási platform mutatkozhat be a rangos Falling Walls Lab berlini döntőjén.

Ismét elindul a Bayer mentor programja

Ismét elindul a Bayer mentor programja (Cikk)

Azon frissen induló vállalkozások és fejlesztő csoportok számára, amelyeknek van egy megvalósításra váró ötlete, innovatív projektje az egészségügy területén, a Grants4Apps® program kiváló lehetőséget kínál.

Sikeres üzleti évet zárt a Tetra Pak

Sikeres üzleti évet zárt a Tetra Pak (Cikk)

A Tetra Pak nemzetközi szinten 11,9 milliárd eurós árbevételt realizált, ami a gazdasági helyzet folyamatos kihívásai ellenére is 7,5%-os növekedést jelent az előző üzleti évhez képest. A vállalat eredményeiben jelentős szerepet játszanak az innovatív fejlesztések mind a csomagolóanyag, mind a feldolgozó berendezések területén. A Tetra Pak magyarországi leányvállalatai is növelték árbevételüket.

A változás mint az üzleti élet motorja

A változás mint az üzleti élet motorja (Cikk)

A változás olyan folyamat, amely mindannyiunk életében jelen van, talán éppen ezért olyan izgalmas. De vajon mi az oka annak, hogy napjainkban a legtöbb, életünket és vállalkozásunkat meghatározó körülmény, feltétel folyamatosan változik? Hogyan segítheti egyéni fejlődésünket a változás? És milyen stratégiát érdemes követni az alkalmazkodásban? Többek között a fenti kérdéseket járta körül az Invitel InnoMax Klubon 2016. február 4-én három, a maga területén kiemelkedő szakember, akik előadásaikkal bemutatták, hogy bár a tudomány különböző területeit képviselik, a változás mindannyiuk munkásságában markánsan jelen van.

Megállíthatatlanul gördül tovább 2. rész

Megállíthatatlanul gördül tovább 2. rész (Cikk)

2015. október 14-16 között tartotta meg az SKF a katowicei Solution Factory Technológiai Nyílt Napjait, amire a TechMonitor is meghívást kapott. A két évvel ezelőtt megnyitott tudáscentrum a cég globális Solution Factory hálózatának része és a termelés mellett feladata a testreszabott megoldások kidolgozása is.

A Bosch megnyitja új, renningeni kutatóbázisát

A Bosch megnyitja új, renningeni kutatóbázisát (Cikk)

Egy teljesen újszerű, innovatív környezet a kreatív elméknek. A Renningenben megnyíló kutatási központtal a Bosch az egyes területek együttműködését kívánja ösztönözni, hogy ezáltal tovább növekedjen a vállalat innovációs ereje.

Mintaszerű innováció Dániából (Cikk)

Tesla, Amazon, Apple és Universal Robots; mi a közös bennük? A Massachusetts-i Technológiai Intézet (MIT) minden évben listába szedi a világ 50 leginnovatívabb vállalatát. Az Universal Robots idén szerepel először a patinás rangsorban, ám rögtön a 25. helyig jutott, olyan nagyvállalatokat megelőzve mint a Phillipps és az IBM, vagy épp versenytársa, a Rethink Robotics.

GINOP-2.1.1-15 – Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása (Cikk)

A felhívás célja a hazai vállalkozások kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységének növelése, olyan tevékenységek támogatásával, amelyek jelentős szellemi hozzáadott értéket tartalmazó, új, piacképes termékek, szolgáltatások, technológiák, továbbá ezek prototípusainak kifejlesztését eredményezik.

Megnyílt az első európai MakerBot Innovációs Központ

Megnyílt az első európai MakerBot Innovációs Központ (Cikk)

A Milánótól 25 kilométerre, északnyugatra fekvő Cattenao egyetemén (LIUC) június 10-én megnyílt a MakerBot első európai innovációs központja, ahol ezentúl közel 2 ezer diák 20 darab ötödik generációs MakerBot Replicator nyomtatót használhat. A központ fő különlegessége a nyomtatókat összekötő és menedzselő szoftver, amely a piacon egyedülálló. Magyarországon a FreeDee Printing Solutions dolgozik hasonló központok felállításán.

KwakLab Innovációs SzuperSztráda (Cikk)

A KwakLab fejlesztőlaboratóriumában 19 kutatási-fejlesztési projekt mutatkozott be az egészségügy, informatika, vegyipar, biotechnológia, építőipar és a műanyagipar területéről.

Minden eddiginél több díjazott és nyeremény az Invitel InnoMax pályázatán (Cikk)

Minden eddiginél több, összesen 10 első díj talált gazdára az idei Invitel InnoMax Gálán: idén először minden hazai vállalat megmérettethette magát, illetve a civil szervezetek és a tehetséges fiatal fejlesztők mellett az általános és középiskolák is bemutathatták kreatív elképzeléseiket. Az Invitel immár hatodik alkalommal meghirdetett innovációs seregszemléjén a felhő alapú technológiák valamint az integrált megoldások álltak a fejlesztések középpontjában. A több millió forint értékű infokommunikációs szolgáltatásokkal együtt járó díjakat az InnoMax Gála keretében, a mai napon vehették át a nyertes pályázók.

Ipar Napjai Újdonságok – Tornos CT 20 hosszeszterga

Ipar Napjai Újdonságok – Tornos CT 20 hosszeszterga (Cikk)

A CT 20 egy automata hosszeszterga, amely 20 mm-es szál-áteresztéssel és 5 lineáris tengellyel rendelkezik.

Ipar Napjai Újdonságok – IRB 2600 robotcsalád

Ipar Napjai Újdonságok – IRB 2600 robotcsalád (Cikk)

Az IRB 2600 egy új nagyon pontos robotcsalád megerősített és továbbfejlesztett képességekkel.

Ipar Napjai Újdonságok – Cadmould műanyag fröccsöntési szimulációs szoftver

Ipar Napjai Újdonságok – Cadmould műanyag fröccsöntési szimulációs szoftver (Cikk)

A szimulációs szoftverek használata manapság már elengedhetetlen minden magasabb hozzáadott értékű termék előállítása során.

Ipar Napjai Újdonságok – PUNCH TAP, az új menetkészítő eljárás

Ipar Napjai Újdonságok – PUNCH TAP, az új menetkészítő eljárás (Cikk)

A három, eddig alkalmazott menetkészítési eljárás (menetfúrás, menetalakítás, menetmarás) után az EMUGE, mint fejlesztő és az AUDI, mint alkalmazó közös szabadalmaként bemutatásra került a PUNCH TAP, mint a negyedik menetkészítő eljárás.

Ipar Napjai Újdonságok – 409-es tangenciális marórendszer

Ipar Napjai Újdonságok – 409-es tangenciális marórendszer (Cikk)

Horn Magyarország Kft. A pavilon: 210/B A Horn új 90 fokos marószárakkal és ritka fogosztású marófejekkel bővítette a 409-es tangenciális marórendszert. Az új marórendszer DIN1835B befogási rendszerrel 32 és 40 mm-es átmérőben érhető el.

Innovatív partner és rendszerszállító

Innovatív partner és rendszerszállító (Cikk)

A Stuttgart melletti Markgröningenben működő norelem Normelemente KG. világviszonylatban is az egyik legnagyobb beszállító a szabványos gépelemek, rendszerek és komponensek területén a gép- és berendezésgyártásban, valamint a mérés és kontroll eszközeinek körében.

Jó évkezdet (Cikk)

A Bosch igazgatótanácsának elnöke, Dr. Volkmar Denner április 29-én, a németországi Gerlingenben éves nemzetközi sajtótájékoztató keretében ismertette a vállalatcsoport eredményeit és várakozásait. A cégcsoport jól kezdte a 2015-ös évet: az első negyedévben mintegy 13 százalékkal növelte árbevételét[1], az árfolyamhatások nélkül a növekedés 5,4 százalékot tett ki.

Mérnökök kora (Cikk)

A technológiai innovációknak köszönhetően az informatikai megoldások egyre nagyobb teret nyernek mind a hagyományos iparágakban, mind az új gyártási, termelési rendszerekben, a gépek és emberek közötti kommunikációban. Közkeletű megfogalmazással élve a negyedik - a német iparvezetés terminológiája szerint Industrie 4.0-nak nevezett - ipari forradalom küszöbén állunk. E korszak már most is pontosan kirajzolódó trendjeiről kérdeztük Dr. Haidegger Gézát, az MTA-SzTAKI tudományos főmunkatársát.

Innováció határok nélkül (Cikk)

A határ a csillagos ég? Az InnoMax Díj esetében még ez sem feltétlenül igaz, hiszen az eddig beérkezett pályamunkák között van olyan alkalmazás, aminek segítségével még a földről is felemelkedhetünk. Immár hatodik alkalommal kerül megrendezésre a népszerű innovációs seregszemle, ám a nevezők még korántsem fogytak ki az ötletekből. Nincs két egyforma elképzelés, mégis van közös vonás a pályázatokban: az egyedi megvalósítás. A meghosszabbított nevezési határidőnek köszönhetően április 26-ig még bárki bizonyíthatja, hogy az ő fejlesztésében van a jövő.

Design Terminál: nyolc fiatal magyar vállalkozás vehet részt az amerikai Northside innovációs fesztiválon (Cikk)

Idén nyolc fiatal vállalkozás vehet részt a New York-i Northside innovációs fesztiválon, amely az innováció, a kreatívipar, a film, a zene és a kortárs művészetek legizgalmasabb képviselőit mutatja be, és amelynek 2015-ös díszvendége Magyarország lesz - közölte a kijutásra kiírt pályázatot a Balassi Intézettel és a Magyar Turizmus Zrt.-vel partnerségben megvalósító Design Terminál az MTI-vel.

11 innováció 3 percben (Videó)

Látogasson el a Hannoveri Vásár igus standjára és ismerkedjen meg a költségcsökkentést és teljesítmény-növekedést elősegítő igus újdonságokkal!

Ötvenéves az informatika Moore-törvénye (Cikk)

Az idén április 19-én ötvenéves Gordon E. Moore tézise, a Moore-törvény, amely szerint a számítógépek adatfeldolgozási sebessége, valamint a chipekbe építhető alkatrészek száma exponenciálisan nő, vagyis minden második évben megduplázódik.

Ismét az ABB nyújtotta be a legtöbb szabadalmat a svájci központú vállalatok közül (Cikk)

Az ABB 2014-ben, immáron a második egymást követő évben több szabadalmi bejelentést nyújtott be Európában, mint bármely másik svájci központú cég. 2015. április 1. – Az automatizálás és az energetika területén piacvezető ABB 2014-ben több szabadalmi bejelentést nyújtott be az Európai Szabadalmi Hivatalhoz (EPO), mint bármely másik svájci központú vállalat. Az egymillió lakosra vetített szabadalmak számát tekintve Svájc továbbra is vezeti a világ országait átfogó ranglistát.

Még van idő! (Cikk)

Több civil szervezet és oktatási intézmény kérésére az Invitel az InnoMax pályázat határidejének meghosszabbítása mellett döntött. A hazai szolgáltató, valamint a neves szakemberekből álló zsűri egészen 2015. április 26-ig várja az innovációs seregszemlére a jelentkezéseket. Az ünnepélyes díjkiosztó gálára 2015. május 14-én kerül sor.

Telephelyet bővített a Viessmann Modellgyártó Kft. Bátonyterenyén (Cikk)

Bővítette telephelyét a modellvasutak kellékeit gyártó Viessmann Kft. Bátonyterenyén; a több mint 230 millió forintos beruházáshoz közel 88 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyertek az Új Széchenyi Terv keretében - a cég erről közleményben tájékoztatta az MTI-t pénteken.

Akkreditált Innovációs Klaszter címet nyert az Észak-magyarországi Autóipari Klaszter (Cikk)

Akkreditált innovációs címet nyert el az Észak-magyarországi Autóipari Klaszter, amelynek birtokában jelentős pályázati forráshoz juthatnak mind a klaszter, mind pedig a tagvállalatok – jelentették be sajtótájékoztatón csütörtökön, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) székházában, Miskolcon.

Minden hazai vállalkozás indulhat az InnoMax Díjért

Minden hazai vállalkozás indulhat az InnoMax Díjért (Cikk)

Minden eddiginél több kategóriában lehet pályázni idén februártól az Invitel által 2009-ben életre hívott InnoMax Díjra. Az idei év legnagyobb újdonsága, hogy 2015-től az Invitel ügyfelei mellett bármely magyar vállalat megmérettetheti magát az innovációs seregszemlén, valamint a korábbi évektől eltérően megvalósult projektek helyett projektötletekkel lehet nevezni az InnoMax Business Díjra. A civil szervezetek mellett pedig az általános és középiskolák kreatív elképzelései is teret kapnak az InnoSchool kategóriában.

Uniós támogatás innovatív kkv-knak (Cikk)

Mintegy 275 európai uniós innovatív kis- és középvállalkozás (kkv), köztük hét magyar kap rövidesen összesen 117 millió euró uniós támogatást a Horizont 2020 kutatási és innovációs keretprogramban - tájékoztatta az Európai Bizottság magyarországi képviselete pénteken az MTI-t.

A legsikeresebb üzleti innovációk 2014-ben (Cikk)

Második alkalommal pályázhattak a vállalkozások az Üzletfejlesztési Díjra. Az elismeréssel az Üzletfejlesztési Portál célja, hogy bemutassa az adott év leginnovatívabb kis- és közepes vállalkozásait, valamint felhívja a figyelmet az innováció fontosságára és a gazdaságra gyakorolt pozitív hatásaira. A 2014-ben nevezett magyar vállalkozások közül a független szakmai zsűri az első három helyezettet díjazta, további három pályázót pedig oklevéllel ismert el.

Hulladék-innováció-együttműködés (Cikk)

Budapest, 2014. december 11., csütörtök (MTI) – Együttműködési megállapodást kötött az alternatív energiahordozót előállító szlovákiai Dron Industries és a komplex energiaipari megoldásokat nyújtó magyar OT Industries – jelentette be Polonyi István, a magyar vállalat elnök-vezérigazgatója csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Intelligens, innovatív és inspiráló (Cikk)

A KUKA mérnökei és Mario Selic ipari formatervező nevéhez fűződik az LBR (Leichtbauroboter) iiwa (intelligent industrial work assistant) könnyűszerkezetes robot megalkotása. A tervezéskor nagyon figyeltek arra, hogy a robot karaktere teljes mértékben passzoljon a KUKA-hoz, különleges formája és könnyű szerkezete ellenére. Az LBR robot megtervezésével és gyártásával innovációs szempontból is mesterművet alkottak, ez elmondható a műszaki know-how és az irányadó formatervezés területén.

Elképesztő innovációk a glasstec-en (Cikk)

Egy gyémánt vágófej, amely minimálisra csökkenti a mikrorepedéseket. Új rendszerek – egyebek között – a vékony üvegek feszültségének mérésére és egy gépkonstrukció a palackok hőkezelésére. A Német Gép- és Berendezésgyártók Szövetsége (VDMA) szerint ez csak néhány azon az újdonságok közül, melyeket a németországi üvegipari gépgyártók mutatnak majd be innovációik közül az iparág vezető kiállításán, a düsseldorfi glasstec-en október 21–24. között.

Kemény, keményebb, GARANT Diabolo 70 (Cikk)

A GARANT Diabolo 70-es sorozat tömör keményfém marói tökéletes marási eredményeket biztosítanak 60 HRC - 70 HRC közötti edzett acélokban.

Nagy lehetőségek a jövő élelmiszeripari szakemberei előtt (Cikk)

Az élelmiszeripari innovációt támogató nemzetközi CAPINFOOD projekt keretében sikeres promóciós kampányt valósított meg a Bay Zoltán Nonprofit Kft. A záró rendezvényre 2014. június 26-án a Chefparade Főzőiskolában került sor. A projekt eredményeit bemutató tájékoztatót az ECOTROPHÉLIA Magyarország 2014 döntője előzte meg.

Világszerte bemutatja innovációit a Xerox (Cikk)

Az ismeretterjesztés, az új technológiák bemutatása eddig is fontos feladat volt a Xerox számára, a jövőben pedig még nagyobb figyelmet akar fordítani a fejlesztések széles körű megismertetésére.

Magyar innováció: ultravékony szigetelés a Lad-Bau Kft.-től (Cikk)

Ultravékony szigetelőanyagot fejlesztett ki a hodászi Lad-Bau Kft. - jelentette be a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei családi vállalkozás tulajdonosa.

Lehet-e tanulni az innovációt? (Cikk)

Tizenegyedik alkalommal hirdetett meg a Miskolci Egyetem Oktatásának Fejlesztéséért Alapítvány pályázatot Hídépítő játékra. Az egyetem hallgatói mellett hazai, illetve határon túli középiskolás fiatalok is jelentkezhettek.

Új megoldások kellenek a köszörüléstechnikában (Cikk)

A csiszolás-és köszörüléstechnikai iparág napjainkban jelentős minőségi átalakuláson megy keresztül. A fejlesztések egyre inkább azt a célt szolgálják, hogy a köszörülési teljesítmény növekedjen és a termékek élettartama, sokoldalúsága bővüljön.

Kiosztották az InnoMax Díjakat (Cikk)

Rekord mennyiségű pályázat érkezett az idei Invitel InnoMax Díjra. Az Invitel szolgáltatásaira épülő vállalati fejlesztésekben idén főszerepet kaptak az informatikai felhőt és az okoseszközöket összekapcsoló megoldások. Az idei év újdonsága, hogy civil szervezeteket is támogat az Invitel a Díjjal: a vállalat eltűnt gyermekek felkutatását segítő informatikai rendszer kifejlesztéséhez nyújt segítséget. A díjakat hagyományosan az InnoMax Gála keretében, ma adták át.

Innovációs fejlesztés az olasz cég nyíregyházi üzemében (Cikk)

Több mint 200 millió forint értékű innovációs fejlesztés valósult meg a Sematic Hungária Kft. nyíregyházi üzemében - közölte az olasz érdekeltségű cég munkatársa.

Díjazza a hatékonyságot a Siemens (Cikk)

Hatékonyságot növelő projekteket, új technológiákat, innovatív alkalmazásokat jutalmaz idén a Siemens. A Werner von Siemens Hatékonysági Díj az ipar, az infrastruktúra, az energia és az egészségügy területén keresi azokat a jó gyakorlatokat, melyek nemcsak példaként szolgálnak, de elősegítik a gazdasági, társadalmi és környezeti fenntarthatóságról való párbeszédet is.

Innovációval tartható a vegyipar versenyképessége (Cikk)

A teljes ipari átlagot meghaladó mértékben bővült tavaly a hazai vegyipar teljesítménye. A növekedés elérte a 6,4 százalékot, azonban a további hasonló eredmény eléréséhez és az iparág versenyképességének megőrzéséhez szükséges az innováció, valamint a kutatás-fejlesztési aktivitás felpörgetése, ehhez azonban elengedhetetlen, hogy a támogatásokat a most induló EU-s költségvetési időszakban a vegyipar a súlyának és a potenciáljának megfelelően megkapja.

Excel táblákat kelt életre egy magyar szoftver (Cikk)

Még a legnagyobb cégek is Excel táblázatokban tárolják üzleti adataik jelentős részét, mivel a vállalatirányítási rendszereknek a folyamatos üzleti igényekhez történő testre szabása túlságosan erőforrás-igényes feladat. Egy magyar fejlesztésű szoftver azonban képes arra, hogy a táblázatokból kevesebb, mint egy perc alatt könnyen használható webes üzleti alkalmazásokat készítsen.

Autóipar: az alkalmazkodás lehet a siker kulcsa

Autóipar: az alkalmazkodás lehet a siker kulcsa (Cikk)

A PwC szakértői szerint 2014 jó évnek ígérkezik az autóipar számára, mivel növekedés várható valamennyi régióban. Ez azt is jelenti, hogy a várakozások szerint az Európai Unióban végre megfordulni látszik az eddigi negatív trend, és 3,6%-os éves növekedés prognosztizálható. Ennek üteme elmarad az előrejelzések szerinti 5,8%-os globális éves emelkedéstől, azonban 2015-től gyorsulás várható az EU-ban.

Hangvezérelt autót teszteltek

Hangvezérelt autót teszteltek (Cikk)

A nyugat-magyarországi régióban kiemelkedő jelentősége lesz 2014 és 2020 között a kreatív járműipari fejlesztéseknek, a kormányzat pedig biztosítani kívánja az ehhez szükséges infrastruktúrát és humánerőforrást - mondta Hende Csaba szombaton a Nemzeti Kreatív Intézet szombathelyi regionális központjának bemutatásán.

Ahol az ipar, ott a K+F (Cikk)

Győr-Moson-Sopron megye áttörés előtt áll - jelentette ki az Európai Unió új, 2014-ben induló kutatási és innovációs keretprogramját bemutató hétfői győri rendezvény előtt tartott sajtótájékoztatón a Nemzeti Innovációs Hivatal elnöke.

Hadat üzent Szeged a vírusoknak (Cikk)

Nanoezüstöt tartalmazó oldattal vonják be a szegedi villamosok és trolik belsejét, hogy meggátolják a vírusok és baktériumok terjedését - jelentette be közös programját a Szegedi Tudományegyetem és a Szegedi Közlekedési Kft. (SZKT) a dél-alföldi városban.

Olcsó ajánlatnak híg a leve?

Olcsó ajánlatnak híg a leve? (Cikk)

Az új szabályok véget vetnek a legolcsóbb ár uralmának, és innovatív megoldásokra is lehet közbeszerzést kiírni - közölte a január 15-én elfogadott új közbeszerzési szabályokról az Európai Parlament tájékoztatási irodája.

Innováció hozta a magyar gyártónak a sikert (Cikk)

Mintegy tíz százalékkal növelte 2013-ban nettó árbevételét és eredményét a lámpagyártással foglalkozó simontornyai Simotrade Kft.

Magyar siker a kölni szakvásáron (Cikk)

Bejutott a legjobb innovációk közé egy magyar fejlesztésű, csíráztatott szójából készült tofu a világ legnagyobb élelmiszeripari vásárán, a kölni Anugán.

Víztisztítás UV-fénnyel (Cikk)

A jövő héten megrendezendő Budapesti Víz Világtalálkozó a magyar vízipari tudás és a magyar innovációk bemutatását is lehetővé teszi, így bemutatkozhatunk a világnak - mondta Áder János köztársasági elnök szerdán a dunakeszi LightTech Kft. üzemében tett látogatása alkalmából.

Energetikai és autóipari alkatrészeket fejleszt az EPCOS (Cikk)

Mintegy 170 millió forintos fejlesztést valósít meg a következő másfél évben a TDK-csoporthoz tartozó EPCOS Elektronikai Alkatrész Kft. Szombathelyen - jelentette be a cég.

Ami győz, abból termék lesz (Cikk)

A Telekom csoport nemzetközi innovációs versenyt hirdet, amelyre magyarországi jelentkezőket is várnak, a nyertes ötletből terméket fejlesztenek, a megvalósítást pedig 500 ezer euróval támogatja vállalatcsoport - közölte a Magyar Telekom az MTI-vel.

Nálunk vizsgálódik a Huawei

Nálunk vizsgálódik a Huawei (Cikk)

Gyártókapacitást bővítene Magyarországon a Huawei távközlési cég. Amíg a befektetési környezetet vizsgálják, innovációs díjjal tüntettek ki néhány ügyes egyetemistát.

Innovatív vállalkozókat és tudósokat keres a DHL

Innovatív vállalkozókat és tudósokat keres a DHL (Cikk)

Nem kicsi a tét: 10 ezer eurót nyerhet a DHL innovációs pályázatának legjobb tudósa, vállalkozója.

Készül a lézerközpont (Cikk)

Nano- és biotechnológiai cégek érdeklődnek a Szegeden épülő lézerközpont iránt. Az építés első szakasza lezárult.

Gringo, go green! (Cikk)

A Schneider Electric 2013-ban harmadik alkalommal is megrendezi a Go Green in the City esettanulmányi versenyt. A cég ezúttal újabb 10 új ország számára teszi lehetővé, hogy a verseny keretein belül előmozdítsák a fenntartható energiafelhasználással kapcsolatos kreatív újításokat.

Amerikai vállalatok vezetik az innovációs ranglistát (Cikk)

A világ vezető innovációs vállalatairól a Thomson Reuters üzleti hírügynökség által összeállított top-100 ranglistán az Egyesült Államok 47 vállalattal képviselteti magát, és közülük kerül ki az első helyezett is, a 3M.

Főnök, látta a vérnyomásom? (Cikk)

Milyen az, amikor az embernek a cég méri a vérnyomását és a vércukorszintjét? A Hungimpex Kft egy ilyen projektjét a közép-kelet-európai régió legjobbjának választotta a SAP Hungary.

Találd fel magad, feltaláló! (Cikk)

Fiatal feltalálók és kutatók számára hirdette meg a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) az Emberi Erőforrások Minisztériumával, valamint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alappal (MTVA) közösen a 22. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt.

Tiszta vizet a palackba!

Tiszta vizet a palackba! (Cikk)

Új üzemcsarnokot avatott az Aquarius-Aqua Kft., egy éven belül pedig kormányzati támogatással a PET palackok újrahasznosításának hazai innovációs bázisát hozná létre.

Otthonok, harmóniában a természettel (Cikk)

A Schneider Electric idén főtámogatóként csatlakozott a Solar Decathlon Europe versenyhez, amelynek döntőjét szeptember 14. és 30. között rendezik meg Madridban. A nemzetközi Solar Decathlon versenyben 12 ország 19 hallgatói csapata tervez, épít és üzemeltet napenergiával működtetett lakóházakat, amelyek költség- és energiahatékonyak, továbbá formatervezésükben is egyedülállóak. A verseny győztese az a csapat, amelyik a legjobban ötvözi a megfizethetőséget, a fogyasztói ízlést és a tervezői kiválóságot az optimális energiatermeléssel és a maximális hatékonysággal.

MVM a jövő hídja (Cikk)

Számos magyar innovációval ismerkedhetnek meg az érdeklődők szeptember 22-én Budapesten, a Lánchídon és Széchenyi téren az MVM Jövő Hídja elnevezésű rendezvényen, amelynek keddi sajtótájékoztatóján részt vett Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes.

Magyar alkotások a Világ Design Fővárosában (Cikk)

A Világ Design Fővárosa (World Design Capital® – WDC) címet 2012-ben Helsinki nyerte el, amelyre a főváros és közeli települései – Espoo, Vantaa, Kauniainen és Lahti – közel 250 programmal sokszínű és tartalmas rendezvénysorozatot kínálnak. Az eseményhez kapcsolódóan a Design Forum Finland országonként egy-egy designszervezetet kért fel a világ minden tájáról, hogy bemutassa hazájuk designeredményeit, a design helyzetét, szemléletét.

Kiemelt figyelem az innovációnak (Cikk)

A kormány kiemelten kezeli a kutatás-fejlesztést és az innovációt, az ígéretes kezdeményezések támogatására csaknem 100 milliárd forint pályázati forrás áll rendelkezésre - jelentette ki Mészáros György, a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) elnöke kedden Szegeden.

Rekordösszeget szán jövőre a kutatások támogatására az Európai Bizottság (Cikk)

Az Európai Bizottság jövőre összességében rekordösszeggel, 8,1 milliárd euróval fogja támogatni a kutatási tevékenységet az Európai Unióban.

Innovációs ökoszisztémát alakított ki a BME (Cikk)

A hazai egyetemi és országos innovációs folyamatok katalizálása érdekében fogalmazott meg kezdeményezéseket a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) összhangban a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai elképzeléseivel - derült ki június 21-én, az intézmény kutatóegyetemi projektjének zárásaként rendezett konferencián. Az intézmény a kutatóegyetemi pályázati támogatásoknak köszönhetően kutatóegyetemi és tudástranszfer programokat indított azzal a céllal, hogy az intézményi innovációs ökoszisztéma keretében megvalósuló szakmai összefogás az egész egyetemet újrapozícionálja hallgatói, oktatói, partnerei és mindazok számára, akik szolgáltatásait igénybe kívánják venni.

Eszközt adni a tudáshoz (Cikk)

Miközben a világ energihatékonysági lázban ég, talán elfelejtjük, hogy egyes költségeket nem lehet, vagy nem érdemes tovább csökkenteni, és megfeledkezünk arról, hogy a fejlődéshez más út is vezet: az innovációé. A sikeres innovációhoz azonban a tudás mellett olyan eszközökre is szükség van, amelyekkel a kitűzött célokat el lehet érni, méghozzá másokat megelőzve.

Kutatói karrier az unióban?

Kutatói karrier az unióban? (Cikk)

Mi vár a fiatal kutatóra, ha az Európai Unióban szeretne karriert építeni? Erről, és az „Innovatív Uniót” érintő más fontos kérdésekről esett szó a TéT Alapítvány kétnapos konferenciáján Budapesten.

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
Média Partnerek