"felsőoktatás" címke cikkei:

Újra versenyeznek a hallgatók a Tészta-híd építő Világbajnokságon

Újra versenyeznek a hallgatók a Tészta-híd építő Világbajnokságon (Cikk)

Az Idén 11 országból összesen 25 csapat méri össze mérnöki tudását, a RECCS Tésztahíd-építő Világbajnokságon, melyet május 23-án rendeznek meg az Óbudai Egyetemen. A nemzetközi eseménynek kilencedik alkalommal ad otthont az óbudai felsőoktatási intézmény.

Címvédéssel zárult a graphIT Kft. 2019-es SOLID EDGE diák tervező versenye

Címvédéssel zárult a graphIT Kft. 2019-es SOLID EDGE diák tervező versenye (Cikk)

2019. április 25-26. között rendezték meg Salgótarjánban „Az év SOLID EDGE diák tervezője 2019!” versenyt a Siemens PLM Software Smart Expert Partnere minősítéssel rendelkező graphIT Kft. és a Salgótarjáni Szakképzési Centrum szervezésében. Az országos verseny döntőjébe jutott 16 diák a szervezők elmondása szerint már az iparban is megállná a helyét.

Hatalmas iparági érdeklődés kíséretében zajlott a negyedszázados jubileumi PLC Verseny (Cikk)

2019. április 16-18. között az Óbudai Egyetem adott otthont a magyar műszaki felsőoktatás egyik jelentős, minden évben megrendezett hallgatói szakmai seregszemléjének, a XXV. Jubileumi Országos Ajtonyi István Irányítástechnikai Programozó Versenynek. A köztudatban PLC verseny néven ismert szakmai vetélkedőt a házigazdák Zalotay Péter néhai főiskolai docens emlékének ajánlották, aki már a verseny alapításában is részt vett, és a hazai PLC oktatás egyik kiemelkedő egyénisége volt.

Tizennégy felsőoktatási intézmény csapatai a II. Jövő Mérnökei Focikupán

Tizennégy felsőoktatási intézmény csapatai a II. Jövő Mérnökei Focikupán (Cikk)

Az április 13-án második alkalommal rendezi meg az Ikarus BSE Sporttelepen a Jövő Mérnökei Focikupát a PromoSport Kft, amely másfél évtizede foglalkozik élsport, illetve szabadidős sportesemények lebonyolításával.

Legyél Te az év SOLID EDGE diák tervezője!

Legyél Te az év SOLID EDGE diák tervezője! (Cikk)

A graphIT Kft. és a Salgótarjáni Szakképzési Centrum meghirdeti „Az év SOLID EDGE diák tervezője 2019!” versenyt, melyre bármely nappali tagozatos diák (középiskolás, főiskolás vagy egyetemista – diákigazolvány bemutatásával) pályázhat!

Valós piaci helyzeteket ismerhettek meg a logisztika szakos hallgatók

Valós piaci helyzeteket ismerhettek meg a logisztika szakos hallgatók (Cikk)

Logisztikai esettanulmányt megoldó versenyt rendezett a Debreceni Egyetem Alkalmazott Informatika és Logisztikai Intézet december 12-én, szerdán. Az egyetem a versenyt a gyakorlatorientáltság és a „for-profit” szférával való szoros kapcsolat jegyében a Trans-Sped Csoport által 2018-ban életre hívott Trans-Sped Akadémiával közösen hirdette meg, amelyen magyar és külföldi egyetemisták egyaránt indultak.

Egy magyar fiatal meghívottként részt vett a 2018. évi Nobel Díj átadásán

Egy magyar fiatal meghívottként részt vett a 2018. évi Nobel Díj átadásán (Cikk)

A Magyar Innovációs Szövetség delegáltjaként Magyarországot Novák Blanka képviselte a 2018. december 4. és 11. között megrendezett Stockholm International Youth Science Seminar-on, és az azt lezáró Nobel-díj kiosztási ceremónián és banketten. Blanka, a 27. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny első helyezettje, jelenleg az Eszterházy Károly Egyetem diákja.

XXII. Országos Elektronikai Konstrukciós Verseny (Cikk)

A korábban megrendezett Konstrukciós Versenyek folytatásaként a Divelex Bt. Országos Elektronikai Konstrukciós Versenyt hirdet meg a 2018/19-es tanévre az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karának védnökségével, szponzorok támogatásával, a Divelex Bt. (az egységes építési- és mérési feladat kidolgozója és szállítója) szervezésében.

A top 10-be vágyik a BME Formula Racing Team

A top 10-be vágyik a BME Formula Racing Team (Cikk)

A BME Formula Racing Team 2007-ben alakult a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen azzal a céllal, hogy megvalósítsa pár fiatal egyetemista álmát és részt vehessen a Formula Student versenysorozatban, hagyományt teremtve ezzel nemcsak az egyetemen, hanem Magyarországon is.

Magyar Tudomány Ünnepe az Óbudai Egyetemen (Cikk)

A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából idén is több héten át zajló rendezvénysorozattal készül az Óbudai Egyetem. A felsőoktatási intézmény tudományos eseményekkel tiszteleg a magyar tudóstársadalom előtt november 5-23. között. A megnyitó ünnepséget november 5-én tartják, az eseményen az egyetem vezetői mellett köszöntőt mond Dr. Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár is. A rendezvényen a kiemelkedő tudományos eredményeket elérő hallgatók, doktoranduszok, oktatók és kutatók számos díjat és elismerést vehetnek át.

Pneumatika roadshow-t indított az AVENTICS Hungary Kft. a hazai egyetemeken

Pneumatika roadshow-t indított az AVENTICS Hungary Kft. a hazai egyetemeken (Cikk)

Országjáró egyetemi előadássorozatot szervez októberben az egri Aventics Hungary Kft., az EMERSON Csoport tagja, amely során tíz felsőoktatási intézményt látogat meg a cég. A roadshow alkalmával a vállalat képviselői a pneumatikus technológia mellett a XII. Nemzetközi Aventics Pneumobil Versenyt is bemutatják a műszaki mérnökhallgatóknak, akik október 31-ig nevezhetnek a gépépítő versenyre. Ezúttal már három kategóriában állnak rajthoz a sűrített levegővel hajtott járművek, a normál kategória versenyszámainak győztesei és az „Aventics Legjobb Pneumobilja 2019” díj nyertese 500-500 ezer forintot vihet haza. A legutóbbi három év legeredményesebb egyeteme 1 millió forintos különdíjban részesül.

A fiatalok szívesen lesznek mérnökök

A fiatalok szívesen lesznek mérnökök (Cikk)

Többen jelentkeztek és jutottak be mérnök szakokra 2018-ban a hazai felsőoktatási intézményekben, mint tavaly. Az idei felvételik adatai azt támasztják alá, hogy évről-évre – ha lassan is - növekszik az érdeklődés a műszaki- és természettudományok iránt a fiatalok körében, ami pozitív visszajelzés a magyarországi fejlesztéseket tervező ipari-és technológai vállalatoknak is. Az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség elnöke úgy látja, hogy csak a megfelelő számú és képzettségű műszaki szakembergárda révén biztosítható, hogy hazánk továbbra is vonzó célpontja legyen a tudásalapú gazdasági befektetéseknek. Dr. Ábrahám László szerint ehhez az kell, hogy folytatódjon a mostani trend és 3-5 éven belül megtriplázódjon a mérnökhallgatók száma.

Előkészületben az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (Cikk)

A magyar felsőoktatás hagyományosan legnagyobb, kétévente lebonyolításra kerülő hallgatói tudományos seregszemléjére, a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára kerül sor 2019 tavaszán. A 2015-ben megrendezett XXXII. OTDK Műszaki Tudományi Szekciójának sikerére alapozva az Óbudai Egyetem ismét 2019-ben a Had- és Rendészettudományi, valamint az Informatika Tudományi Szekció házigazdája lesz.

45 forintból Sopronból Budapestre

45 forintból Sopronból Budapestre (Cikk)

Ismét rajthoz áll a londoni Eco-marathonon Magyarország leghatékonyabb elektromos autója, a SZElectricity. A Széchenyi István Egyetem oktatói és hallgatói által készített elektromos versenyautó a Bridgestone jóvoltából olyan ultrakönnyű, kis gördülési ellenállású, nagy átmérőjű Ologic abroncsokkal indulhat az elektromos autók legnagyobb világversenyén, amelyek súlya mindössze 1,5 kilogramm, gördülési ellenállása pedig 30%-kal alacsonyabb, mint a hagyományos abroncsoké. A pénteken és szombaton megrendezésre kerülő versenyen az elektromos autóknak 35 perc alatt kell minél nagyobb távot megtenniük a lehető legkisebb energiafelhasználással, amelyben kulcsszerepe lesz a különleges abroncsoknak.

Értékes műszerekkel gazdagodott a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

Értékes műszerekkel gazdagodott a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (Cikk)

Az ABB összesen 2,5 millió forint értékű műszaki eszközt adományoz az egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Villamos Energetika Tanszéke számára a szakmai oktatás támogatására.

Hat ország csap idén össze az Óbudai Egyetemen rendezett tésztahíd-építő világbajnokságon

Hat ország csap idén össze az Óbudai Egyetemen rendezett tésztahíd-építő világbajnokságon (Cikk)

Idén hat országból összesen nyolc csapat méri össze mérnöki tudását a RECCS Tésztahíd-építő Világbajnokságon, melyet május 24-én rendeznek az Óbudai Egyetemen. Immár nyolcadik alkalommal izgulhatunk a magyar csapatokért a versenyen, és van is miért, hiszen híd kategóriában a világcsúcsot hazánkat képviselve az Óbudai Egyetem Bánki Karának egyik csapata tartja. Több országból - például Romániából és Lettországból - is érkeznek visszatérő versenyzők, hogy ismét bemutassák mérnöki kreativitásukat, hogy pontos tervezéssel milyen hihetetlen terhelést bírhat ki egy 1 kilogramm tésztából készült híd.

Negyven csapat áll rajthoz az egyetemisták autóversenyén Egerben

Negyven csapat áll rajthoz az egyetemisták autóversenyén Egerben (Cikk)

Mérnökhallgatók által tervezett és épített, sűrített levegővel hajtott járművek csapnak össze ismét Egerben. Május 11-12-én 9 ország, 20 egyetemének, 40 csapata csapat méri össze tudását a XI. Nemzetközi Aventics Pneumobil Versenyen. Normál és szenior kategóriában, 3 versenyszámban állnak rajthoz az egyetemisták.

Együttműködés a Haas Automation Inc. és az Óbudai Egyetem között

Együttműködés a Haas Automation Inc. és az Óbudai Egyetem között (Cikk)

A műszaki oktatást, legyen szó a középfokú, vagy az egyetemi képzésről, a jól működő ipari kapcsolatok erősíthetik. A Haas Automation Inc. és az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kara egy hosszútávú partneri kapcsolat reményében kezdte meg tavaly együttműködését, melynek eredményeképp idén tavasszal egy új megmunkáló központtal és vezérlésszimulátorokkal gazdagodott az Egyetem Gépműhelye.

Országos döntő Az év SOLID EDGE diák tervezője versenyben

Országos döntő Az év SOLID EDGE diák tervezője versenyben (Cikk)

Egyetemisták és középiskolások együtt versenyeznek Salgótarjánban „Az év SOLID EDGE diák tervezője” címért. A milliós jutalommal járó elsőségért huszonöt tanuló, illetve hallgató, közte egy lány a Salgótarjáni Szakképzési Centrum oktatótermeiben csütörtökön száll versenybe – pénteken hirdetnek eredményt.

Pályára léptek a mérnökök

Pályára léptek a mérnökök (Cikk)

A győri NEMAK Győr Kft. és a Tiszaújvárost képviselő JABIL Circuit Magyarország Kft. csapatai mérkőztek meg az első helyért a harmadik alkalommal megrendezett Automotive Foci Kupán, amelynek az elmúlt hétvégén a mátyásföldi Ikarus Sportpálya biztosított ideális színhelyet.

Hétszáznál is több amatőr labdarúgó a III. Automotive Foci Kupán és a Jövő Mérnökei Foci Kupa premierjén

Hétszáznál is több amatőr labdarúgó a III. Automotive Foci Kupán és a Jövő Mérnökei Foci Kupa premierjén (Cikk)

Amatőr labdarúgófesztiválnak is nevezhető az a szombati szabadidős sportesemény, amelynek lebonyolítására a PromoSport Kft. vállalkozik a mátyásföldi Ikarus Sporttelep műfüves pályáin.

Megmérkőznek Európa legjobbjai

Megmérkőznek Európa legjobbjai (Cikk)

Idén szeptember 26-28. között Budapesten a EuroSkills versenyen mérhetik össze tudásukat, ügyességüket és tehetségüket Európa legjobb fiatal szakemberei.

Útjára indult az Országos SOLIDWORKS Diákverseny

Útjára indult az Országos SOLIDWORKS Diákverseny (Cikk)

Idén első alkalommal került megrendezésre a SOLIDWORKS diákverseny, amelyen az ország legjobb diák CAD modellezőit kerestük. A versenyt két kategóriában hirdette meg az EuroSolid Kft. egyetemi/ főiskolai, valamint szakközépiskolás diákok számára. A pályaművekkel egyénileg, illetve csapattal is lehetett pályázni. A versenyen indulóknak első körben egy használati tárgyat kellett megtervezniük és február 28-ig leadniuk. A beküldött anyagok közül a zsűri értékelése alapján kategóriákként a legjobb 7 pályamunkát beküldőt hívta meg a második fordulóba.

Háromoldalú megállapodás az oktatásért

Háromoldalú megállapodás az oktatásért (Cikk)

Háromoldalú stratégiai megállapodást kötött 2018. március 20-án az ITK Holding Zrt., Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Debreceni Egyetem, amelynek értelmében tovább bővülhet a cég leányvállalatának, az Inter Traction Electrics Kft-nek az ipari és az oktatásbeli szerepvállalása Debrecenben. Ennek keretében az idei évtől a Debreceni Egyetem kihelyezett tanszékeként képezhet jármű mérnököket az ITE.

A versenyszféra támogatásával fejlődhetnek az egyetemi szakirányok

A versenyszféra támogatásával fejlődhetnek az egyetemi szakirányok (Cikk)

Az Eckerle Magyarország Industrie üzletága a duális képzési rendszer bevezetésétől partnere a Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Karának. A kiskőrösi üzemegység négy szakon működik együtt a felsőoktatási intézménnyel, ahol gépészmérnökök, járműmérnökök, mérnök informatikusok, valamint műszaki menedzserek tölthetik szakjuknak megfelelően gyakorlati időszakukat a cégnél. Hubina Pétert, az Eckerle cégcsoport európai automatizálási vezetőjét kérdeztük az együttműködésről, aki 2015 óta az intézmény záróvizsga-bizottsági elnöke.

Társképzés felsőfokon

Társképzés felsőfokon (Cikk)

Az ipari szereplők és az egyetemek együttműködésének a leginkább kézzelfogható előnye a fiatal szakemberek gyakorlatiasabb gondolkodásmódja lehet Somogyi András, a magyarországi Bosch Csoport HR-igazgatója szerint.

Új világcsúcs született a RECCS 2017 Tésztahíd Építő Világbajnokságon!

Új világcsúcs született a RECCS 2017 Tésztahíd Építő Világbajnokságon! (Cikk)

Megdőlt az eddigi, 2011-es világcsúcs TARTÓ kategóriában az Óbudai Egyetem RECCS Tésztahíd Építő Világbajnokságán. Az új rekordot az iráni Islamic Azad University csapata állította fel 666,3 kilogrammal, 55 kilóval meghaladva a korábbi csúcsot. HÍD kategóriában most nem született új világcsúcs, a legnagyobb terhelést kibíró hídszerkezetet idén az Óbudai Egyetem egyik csapata mutatta be, mely 421 kilogramm után reccsent össze. Mindkét kategóriában az Óbudai Egyetem tartotta és HÍD kategóriában tartja továbbra is a világcsúcsot.

A duális képzésben részvevők jobban teljesítenek (Cikk)

Duális képzésre 2017 őszétől az Óbudai Egyetem hat karán, összesen 217 helyre jelentkezhetnek a középiskolai tanulmányaikat befejezők. Székesfehérváron 162 hallgató kezdheti meg ilyen formában a tanulmányait, Budapesten pedig összesen 55 helyre jelentkezhetnek a felvételizők, olyan vállalatoknál, mint az IBM, EPAM vagy a Denso. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a duális képzésben résztvevő hallgatók egy érdemjeggyel jobban teljesítenek.

Pályakezdőként is biztos lábakon

Pályakezdőként is biztos lábakon (Cikk)

Több, mint ötven kiállító várta az érdeklődőket a huszadik alkalommal megrendezett Pallasz Athéné Egyetem Állásbörzén, ahol idén közel háromszáz pozíciót és szakmai gyakorlati helyet kínáltak országosan az együttműködő cégek. Számos vállalat képviselőivel találkozhattak a végzős diákok Kecskeméten a GAMF-rendezvényen, akik nem csupán műszaki területre keresnek munkavállalókat.

A legmodernebb robotokon mutatták meg tudásukat a mérnökhallgatók

A legmodernebb robotokon mutatták meg tudásukat a mérnökhallgatók (Cikk)

A hazai PLC programozással és ipari automatizálással foglalkozó egyetemi szakok, műhelyek legjelesebb oktatói és hallgatói mérték össze tudásukat Veszprémben. A programozó versenyre több mint 20 csapat, mintegy 100 résztvevő érkezett, akik valós ipari feladatok megoldásában vettek részt.

Jubiláló pneumobilok

Jubiláló pneumobilok (Cikk)

Tíz évvel ezelőtt az AVENTICS egri üzemegységének munkatársai olyan lehetőségeket kerestek, melyekkel szorosabb kapcsolatot tud kialakítani a cég a hazai felsőoktatási intézmények és a pneumatika világa között. A figyelemfelkeltés, valamint a termékek népszerűsítése mellett, a gyár a gyakorlatorientált képzést kívánta erősíteni az egyetemek és diákjaik számára. Ekkor született meg egy olyan jármű gondolata is, melynek működését pneumatikus hajtás biztosítja, így jött létre a Pneumobil.

Épülnek a járművek a X. Pneumobil Versenyre

Épülnek a járművek a X. Pneumobil Versenyre (Cikk)

Tizedik alkalommal szervezi meg az Aventics Hungary Kft. a Nemzetközi Aventics Pneumobil Versenyt május 5-6-án, Egerben. A tervdokumentációt ötvenkét csapat készítette el sikeresen, így félszáznál több jármű állhat rajthoz az egyetemisták jubileumi futamán.

Kiválasztották az ABB egyetemi ösztöndíj pályázatainak győzteseit (Cikk)

Kiválasztották az ABB Kft. ösztöndíjaira kiírt pályázatok győzteseit. Január végétől indul az ABB két egyetemi programja, melyeket a vállalat az energetika és automatizálás területén tanuló, végzős egyetemi és főiskolai hallgatók számára hozott létre. Az „ABB mentorprogram női hallgatóknak” egy öt hónapos program, a másik pedig egy fél évre szóló ABB ösztöndíj. A programok sikeressége azon is lemérhető, hogy a tavalyi ösztöndíjasok közül többen azóta főállású alkalmazottként folytatják pályafutásukat a vállalatnál.

Ingyenes hálózati licenc 300 tanuló számára (Cikk)

Az oktatási intézmények és kollégiumok számára létrehozott Eplan Education képzési koncepció az elektromos- és fluidtechnikai, ipari vezérlés- és automatizálás-technikai, valamint a kapcsolószekrény tervezés számára nyújt megoldásokat.

Megkezdődött az AVENTICS Egyetemi Pneumatika Roadshow-ja

Megkezdődött az AVENTICS Egyetemi Pneumatika Roadshow-ja (Cikk)

Éves előadássorozatát indította el az Aventics Hungary Kft., melynek keretében olyan hazai- és határon túli felsőoktatási intézményeket látogat meg a cég, ahol műszaki mérnökképzés folyik. Az egyetemi roadshow-n a pneumatikus technológia mellett, a diákok bepillanthatnak a léghajtányok izgalmas világába, valamint megismerkedhetnek a pneumobilok jövő évi, tizedik nagyversenyének hivatalos kiírásával is.

Pályakezdő mérnökök többéves tapasztalattal

Pályakezdő mérnökök többéves tapasztalattal (Cikk)

A kiskőrösi Eckerle 2012 óta a Pallas Athené Egyetem – akkor még Kecskeméti Főiskola - Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolai Karának (GAMF) duális szakképzési partnere. Az együttműködés keretében több szakon van lehetőségük a diákoknak kiemelt gyakorlati lehetőséggel elvégezni tanulmányaikat. A kiskőrösi cég rendezvényeken és szakmai kiállításokon - az egyetemmel közösen - népszerűsíti a duális szakképzési formát, emellett rendszeresen nyílt napokat tart kiskőrösi üzemegységeiben.

Talált pénz a több ezer dualistának (Cikk)

Adómentes lett a minimálbér erejéig a duális képzésben résztvevő hallgatók díjazása, amelyet a hallgatót foglalkoztató vállalkozás fizet, így az érintett cégek pénzügyi osztályának figyelembe kell vennie a bérszámfejtésre vonatkozó módosításokat, hívta fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Baker Tilly Hungária. A júniusi törvénymódosítás sajátossága, hogy a jogalkotó 2015. szeptember 1-ig visszamenőleg is kiterjesztette az adómentességet.

Prof. Dr. Réger Mihály lett az Óbudai Egyetem új rektora

Prof. Dr. Réger Mihály lett az Óbudai Egyetem új rektora (Cikk)

Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere javaslatára Áder János, Magyarország köztársasági elnöke, 2016. július 15-ei hatállyal az Óbudai Egyetem rektori feladatainak ellátására Prof. Dr. Réger Mihályt bízta meg, aki az elkövetkezendő 3 évben tölti be a tisztséget. A megbízólevelet Áder János államfő ünnepélyes keretek között június 29-én adta át a Sándor-palotában.

Minőségi képzés minőségi gépeken

Minőségi képzés minőségi gépeken (Cikk)

A szakképzett munkaerő hiánya az ország több régiójában is a fejlődés gátját képezi, kiemelt fontosságú tehát a minőségi képzés. A HR-esek álma – a többéves szakmai gyakorlattal rendelkező pályakezdők megtalálása – a duális képzés sikerességén áll vagy bukik. A gyakorlati képzés megvalósulásához azonban ma még elengedhetetlen a gépforgalmazók és az iskola vezetőinek megfelelő hozzáállása és szerencsés egymásra találása. Ilyen együttállásokból születnek a sikertörténetek, a mi esetünkben a képzett gépészmérnökök.

Közel fél tonnáig bírták a tésztahidak

Közel fél tonnáig bírták a tésztahidak (Cikk)

Az Óbudai Egyetem az idén május 26-án hatodszor rendezte meg a RECCS Tésztahíd-építő Világbajnokságot, amelynek fővédnöke Tarlós István, Budapest főpolgármestere és Barsiné Pataky Etelka, a Magyar Mérnöki Kamara elnöke volt.

Két számjegyű növekedés

Két számjegyű növekedés (Cikk)

A Bosch, a különböző technológiák és szolgáltatások vezető nemzetközi szállítója, magyarországi tevékenységének minden területén két számjegyű árbevétel-növekedést ért el 2015-ben. Beleszámítva a nem konszolidált vállalatok árbevételét és a saját vállalatai között folytatott kereskedelmi tevékenységeket is, 2014-hez képest 16 százalékkal, 959 milliárd forintra növelte teljes magyarországi árbevételét.

Spagettiből hidat?

Spagettiből hidat? (Cikk)

A rendezvény célja: teret adni a műszaki egyetemek hallgatóinak, hogy egy világszintű verseny keretében megmutassák tehetségüket, gyarapítsák szakmai tudásukat, és nemzetközi szakmai kapcsolatokat alakítsanak ki.

Ismét BME siker született az egri Pneumobil versenyen

Ismét BME siker született az egri Pneumobil versenyen (Cikk)

Számos izgalmas csatát hozott a IX. Nemzetközi AVENTICS Pneumobil Verseny, amelyet május 6-7-én rendeztek Egerben. A sűrített levegővel hajtott járművek seregszemléjén hat ország, negyvenhét csapata mérte össze tudását. A versenyen magyar siker született: az AVENTICS legjobb Pneumobilja díjat a Budapesti Műszaki Egyetem "Műszakik Kanóc Team" csapata nyerte, miután több kategóriában is élen végzett.

Jól bírták szusszal Egerben

Jól bírták szusszal Egerben (Cikk)

Az elmúlt hétvégén immár kilencedik alkalommal rendezték meg az egri Érsekkertben a léghajtányok nemzetközi versenyét, amelyen 6 ország – köztük Magyarország – 26 egyetemének 47 csapata vett részt.

Egerben puffognak a pneumobilok a hétvégén

Egerben puffognak a pneumobilok a hétvégén (Cikk)

Negyvenhét levegővel hajtott jármű indulhat a hétvégi IX. Nemzetközi AVENTICS Pneumobil Versenyen. Közel félszáz mérnökcsapat bizonyította bemutatkozó videóval, hogy pneumobiljuk üzemképes állapotban várja a május 6-7-i nagy megmérettetést. A járművek építése és a finomra hangolások szinte még mindenhol zajlanak, hogy izgalmas csatában dőlhessen el az egri Érsekkertben, hogy melyik csapat lesz 2016-ban a legügyesebb, valamint kié a legjobb idei léghajtány konstrukció.

Falakat készülnek ledönteni a magyar fiatalok

Falakat készülnek ledönteni a magyar fiatalok (Cikk)

Paralízises betegeket segítő mobilalkalmazás, hosszan eltartható zöldségfelvágott és ingyenes online oktatási platform mutatkozhat be a rangos Falling Walls Lab berlini döntőjén.

Önjáró gokartok cirkáltak Budapesten

Önjáró gokartok cirkáltak Budapesten (Cikk)

Kiélezett küzdelemmel zárult a Bosch által három éve életre hívott Go-Kart, Go-Bosch! verseny, ahol nyolc felsőoktatási intézmény tíz csapata a Bosch termékeinek és innovatív technológiáinak felhasználásával intelligens gokartokat épített.

Önjáró gokartok a legmodernebb technikával

Önjáró gokartok a legmodernebb technikával (Cikk)

Élmény és innováció, intelligencia és bátorság találkoznak tíz elszánt csapat küzdelmében a Bosch campuson április 23-án. Ahogy a jó gokart-versenyzőkből felnőtt korukban kiváló pilóták lesznek, úgy a ma önjáró gokartot fejlesztő tehetségek egyszer igazi önvezető járműveket fejleszthetnek majd.

Egy hónap múlva csapnak össze a pneumobilok

Egy hónap múlva csapnak össze a pneumobilok (Cikk)

Idén májusban ötvenkét sűrített levegővel hajtott jármű áll rajthoz Egerben, melynek több mint a felét (29 pneumobil) külföldi mérnökhallgatók készítették. A csapatok már az összes szükséges elemet megkapták az építéshez, így már az április 25-i videós bemutatóval készülhetnek.

11 iskola életét változtatja meg a 3D nyomtatás

11 iskola életét változtatja meg a 3D nyomtatás (Cikk)

A mai napon 11 darab hazai iskola gazdagodott egy-egy Makerbot Replicator 3D nyomtatóval a FreeDee Printing Solutions és a MakerBot közös kezdeményezésének, a ’MakerBot a tanteremben’ iskolai 3D nyomtató pályázatnak köszönhetően.

ABB adomány az Óbudai Egyetemnek

ABB adomány az Óbudai Egyetemnek (Cikk)

Az ABB egy Unitrol 1010 típusú kompakt digitális gerjesztés-szabályzó készüléket adományozott az Óbudai Egyetem Automatikai Intézete számára. A készüléket Dr. Vajda István az Óbudai Egyetem Automatikai Intézetének igazgatója, egyetemi dékán vette át Mogyorósi Zoltántól, az ABB Kft. divízióvezetőjétől.

Újabb lépés a GAMF-Eckerle együttműködésben

Újabb lépés a GAMF-Eckerle együttműködésben (Cikk)

A Kecskeméti Főiskola GAMF Karának mérnökhallgatóit látta vendégül az Eckerle Magyarország február végén, Kiskőrösön. A diákok az üzemlátogatáson betekintést nyerhettek a gyártás-, és automatizálástechnika rejtelmeibe, valamint az Eckerle hazai gyáregységének mindennapi működésébe. A cég elhivatott a tevékenységéhez kapcsolódó műszaki szakképzések támogatása iránt, így a tanulmányi-, és aktuális álláslehetőségekről is tájékoztatták a nyílt nap résztvevőit.

Mérföldkő a gyakorlatorientált képzésben

Mérföldkő a gyakorlatorientált képzésben (Cikk)

Ez az esemény a felsőoktatás és a magánszféra együttműködése szempontjából igazi mérföldkő – hangsúlyozta Palkovics László oktatásért felelős államtitkár a Kecskeméti Főiskola diplomaátadó ünnepi szenátusi ülésén, ahol átvették diplomáikat azok a duális hallgatók is, akik először végeztek az országban, ebben a képzéstípusban. A főiskola, valamint a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. és a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. együttműködésével 2012-ben elindított felsőoktatási duális képzés mintát szolgáltatott a képzéstípus országos bevezetéséhez.

Megkezdődött a felkészülés az idei Pneumobil versenyre

Megkezdődött a felkészülés az idei Pneumobil versenyre (Cikk)

Immáron kilencedik alkalommal rendezik meg Egerben május 5-7. között a Nemzetközi AVENTICS Pneumobil Versenyt, ahol mérnökhallgatók által tervezett és épített, sűrített levegővel hajtott járművek mérik össze tudásukat. Idén nyolc ország, ötvenkét csapatának nevezését fogadta el a szakmai zsűri, ezúttal már a külföldi járművek lesznek túlsúlyban.

Huawei Labor és Akadémia létesül a győri egyetemen

Huawei Labor és Akadémia létesül a győri egyetemen (Cikk)

Huawei Labor és Akadémia létesül a győri Széchenyi István Egyetemen 2016-ban, amelynek megvalósulásához a Huawei mintegy 100 millió forint értékben nyújt támogatást. Az Akadémia létrehozásának célja a hazai felsőoktatás versenyképességének növelése, közvetlen kapcsolat létrehozása az oktatás szereplői és az ipar között, gyakorlat- és piacorientált képzést biztosítva a résztvevőknek.

XIX. Országos Elektronikai Konstrukciós Verseny

XIX. Országos Elektronikai Konstrukciós Verseny (Cikk)

A korábban megrendezett Konstrukciós Versenyek folytatásaként a Divelex Bt. Országos Elektronikai Konstrukciós Versenyt hirdet meg a 2015/16-os tanévre az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karának védnökségével, szponzorok támogatásával, a Divelex Bt. (az egységes építési- és mérési feladat kidolgozója és szállítója) szervezésében.

Egyetemisták modellezik le a való életet a GE Healthcare-nél

Egyetemisták modellezik le a való életet a GE Healthcare-nél (Cikk)

A Corvinus Egyetem és a GE második alkalommal hirdette meg hallgatói számára az APEX Corvinus 2015 versenyt, melynek keretében háromfős, legalább harmadéves egyetemistákból álló csapatok mérhetik össze szakmai és problémamegoldó képességeiket egy, a GE Healthcare üzletág által felvetett üzleti-informatikai problémára.

Pneumatikai roadshow pályakezdő mérnököknek

Pneumatikai roadshow pályakezdő mérnököknek (Cikk)

Éves előadássorozatát indította el az AVENTICS Hungary Kft., mely során a cég szinte minden hazai egyetemet meglátogat, ahol műszaki mérnökképzés folyik. A rendezvény során a vállalat a legújabb technológiai megoldásait mutatja be a hallgatóknak, emellett pedig a levegővel hajtott járművek megmérettetéséről, a 2016-os Pneumobil Versenyről és az új versenykiírásról is szó esik majd.

Lányok Napja

Lányok Napja (Cikk)

9 milliárd euróval javíthatnák az Unió gazdaság teljesítményét a technológiához értő nők. A Microsoft és az ENSZ ICT szervezete, az IU elkötelezett az európai gazdasági növekedés gyorsításában és a fiatal lányok informatikai tudásának fejlesztésében.

Járműipari felsőoktatási és kutatási együttműködés (Cikk)

Hazánk versenyképességének motorja a járműipar. A további fejlődés szűk keresztmetszete az, hogy nem áll rendelkezésre a megfelelő számú és képzettségű munkaerő. A probléma minden szinten jelentkezik, a szakmunkásoktól a mérnökökig, az autógyártást végzőktől a beszállító kis- és középvállalkozásokig. A kormányzat folyamatosan próbál választ adni ezekre a kihívásokra.

Egyedülálló hegesztőszakmérnök-képzés a Dunaújvárosi Főiskolán

Egyedülálló hegesztőszakmérnök-képzés a Dunaújvárosi Főiskolán (Cikk)

A Dunaújvárosi Főiskola innovatív, rugalmas, eredményorientált felsőoktatási intézmény. Arra törekszenek, hogy a magyar műszaki felsőoktatás részeként gyakorlati képzéseik, oktatással, kutatással kapcsolatos infrastruktúrájuk képes legyen megfelelni a tudásalapú társadalom és gazdaság követelményeinek.

Lehet-e tanulni az innovációt? (Cikk)

Tizenegyedik alkalommal hirdetett meg a Miskolci Egyetem Oktatásának Fejlesztéséért Alapítvány pályázatot Hídépítő játékra. Az egyetem hallgatói mellett hazai, illetve határon túli középiskolás fiatalok is jelentkezhettek.

Újabb csúcsok dőltek meg (Cikk)

Már hetedszer került megrendezésre a léghajtányok nemzetközi versenye.

Megrendezték a II. Országos Hegesztési Versenyt (Cikk)

A Magyar Hegesztési Egyesület Ifjúsági Fóruma és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen működő, az ország egyik legnagyobb múltra visszatekintő hallgatói öntevékeny köre a BME Hegesztési Szakosztály együttműködésével április 18-án került megrendezésre a II. Országos Hegesztési Verseny.

Ismét dobogón a Bosch (Cikk)

Kiváló eredményt ért el a Bosch a Munkáltatói Márka Kutatásban, a 7700 pályakezdő és tapasztalt munkavállaló bevonásával készült felmérés szerint 243 vállalat közül a harmadik legvonzóbb munkahely lett.

Hangvezérelt autót teszteltek

Hangvezérelt autót teszteltek (Cikk)

A nyugat-magyarországi régióban kiemelkedő jelentősége lesz 2014 és 2020 között a kreatív járműipari fejlesztéseknek, a kormányzat pedig biztosítani kívánja az ehhez szükséges infrastruktúrát és humánerőforrást - mondta Hende Csaba szombaton a Nemzeti Kreatív Intézet szombathelyi regionális központjának bemutatásán.

Nem egyeznek a cégek, az egyetemek és a hallgatók igényei (Cikk)

A PwC Magyarország kísérleti jelleggel indult „Panorama Projectje" három érintett csoport prioritásait térképezte fel az üzleti igények és a szakemberkínálat összehangolásának céljából. A kutatás többek között arra is rámutat, hogy miben mások a vezető gazdasági, üzleti és informatikai karok; a hallgatók, valamint a szolgáltatóközpontok (SSC) igényei és preferenciái.

Ahol az ipar, ott a K+F (Cikk)

Győr-Moson-Sopron megye áttörés előtt áll - jelentette ki az Európai Unió új, 2014-ben induló kutatási és innovációs keretprogramját bemutató hétfői győri rendezvény előtt tartott sajtótájékoztatón a Nemzeti Innovációs Hivatal elnöke.

Közel 200 nyitott pozíció

Közel 200 nyitott pozíció (Cikk)

A Magyarországon 9 leányvállalattal jelen lévő Bosch-csoport 2014-ben azt tervezi, hogy tovább bővíti magyarországi munkavállalói létszámát.

Munkaerő-piaci körkép – egyetemi szemszögből (Cikk)

A gyártástechnológiai szakmában általános a vélekedés: a bővülés legnagyobb kihívása a szakemberfeltételek biztosítása. A munkaerőhelyzet idén várhatóan tovább nehezül a munkaadók szempontjából, a szakképzés terén megindult folyamatok csak hosszabb távon hozhatnak eredményt.

Saját lézerlaborban tanulhatnak a hallgatók (Cikk)

Lézertechnika oktatására, kutatás-fejlesztésre és kisszériás gyártásra alkalmas lézerlaboratóriumot avatott február 7-én, pénteken a tatabányai Edutus Főiskola.

Fenntartható fejlődés a felsőoktatásban (Cikk)

Ami egyedivé teszi az alábbi fejlesztést, az az, hogy a 2,8 méter hosszú, 65 cm széles és 65 cm magas prototípus-jármű az Óbudai Egyetem mérnökhallgatóinak önálló produktuma, a tervezéstől a gyártásig minden munkafázist ők végeznek tanáraik minimális segítségével.

A válság nyertesei – K 2013 (Cikk)

Októberben ismét megnyitja kapuit a látogatók előtt a világ legnagyobb műanyag- és gumiipari vására. Petra Cullmann asszonyt, a Düsseldorfi Vásártársaság K 2013-ért felelős projektigazgatóját a legújabb trendekről kérdeztük, és arról, hogy az érintett ágazatok hogyan tudnak profitálni a válság övezte kihívásokból.

Járműipari beszállítók szakvására (Cikk)

Először rendezik meg a Hungexpo területén november 7-9. között az Automotive Hungary szakkiállítást. Az esemény a járműgyártás szakembereinek egyedülálló országos, illetve közép-kelet-európai régiós találkozója.

Elindult a Karrier Generátor Program (Cikk)

Az országban egyedülálló karrierprogram indult hat Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei nagyvállalat és két megyei önkormányzat összefogásával – közölte a projekt kommunikációjáért felelős társaság.

A tudomány és az ipar párbeszédének fóruma (Cikk)

Az innovációk védelme és támogatása érdekében a felsőoktatási intézmények, illetve a vállalatok közötti együttműködés az ipar szinte minden szegmensében jelentős mértékben hozzájárul a versenyképesség növeléséhez. A K 2013, a világ legjelentősebb műanyag- és gumiipari szakkiállítása alkalmával induló új Science Campus szakmai fórum ezt a pozitív hatást hivatott erősíteni.

Szorosabb kapcsolat a német nagyvállalattal (Cikk)

Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá június 4-én a kormány és a Siemens Zrt. A 25. stratégiai együttműködési megállapodás aláírásán a kormányt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a Siemens Zrt.-t Dale A. Martin elnök-vezérigazgató képviselte.

Szeged kapja az ötödét (Cikk)

A Szegedi Tudományegyetem az ötödét kapja annak a 10 milliárdos kormányzati támogatásnak, amelyet a kimelt kutatóegyetemeknek ítéltek meg.

Nemzetgazdasági ügy lett a járműipar (Cikk)

Miniszteri biztost kapott a hazai járműipari szakképzés és kutatás-fejlesztés. A ki nevezett biztos korábban a M ercedesszel dolgozott együtt.

Ezért érdemes pályázni (Cikk)

Az ABB energetikai és automatizálási cégcsoport a világ minden pontjáról várja egyetemek és kutatóintézetek előterjesztéseit, hogy támogatást nyújthasson azon tehetséges végzős hallgatók számára, akiknek projektjei a tudományos kutatás és az ipari alkalmazás egyesítéséből születnek az energetika és az automatizálás témakörében.

Több hallgatót vesznek fel műszaki képzésre (Cikk)

Ötezerrel többen kezdhetik meg térítésmentesen felsőoktatási tanulmányaikat a 2012-es 13-as tanévben– döntött a kormány az idei jelentkezési adatok feldolgozását követően. Ennek köszönhetően több hallgatót vesznek fel sporttudományi, műszaki, informatikai, agrár, valamint egészségügyi képzésre.

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
Austria transfers

Média Partnerek