"fejlesztés" címke cikkei:

Már érzi a fejlesztés hatását a szolnoki gyár (Cikk)

A CG Electric Systems Hungary Zrt. Forgógép divíziója a Gazdaságfejlesztési Operatív Program Komplex vállalati technológia fejlesztés című pályázata keretében elnyert támogatás segítségével mintegy 700 millió forint összköltségű fejlesztést valósított meg szolnoki telephelyének forgógép gyáregységében.

Építenek, hogy új beruházások érkezhessenek (Cikk)

Félmilliárd forintos beruházással, 30 hektárnyi területtel bővítik a debreceni nyugati ipari parkot - jelentette be Herdon István, a terület fejlesztését végző Xanga cégcsoport vezérigazgatója május 23-án.

Több mint 4 milliárdos ipari fejlesztés Egerben (Cikk)

Több mint 4 milliárd forint értékű fejlesztés keretében bővítette egri gyárának üzemcsarnokát a kormányműveket gyártó ZF Lenksysteme Hungária Kft. - jelentették be a beruházás átadásakor, csütörtökön Egerben.

Munkahelyteremtő beruházások keleten (Cikk)

Félmilliárd forintos beruházással, 30 hektárnyi területtel bővítik a debreceni nyugati ipari parkot - jelentette be Herdon István, a terület fejlesztését végző Xanga cégcsoport vezérigazgatója május 23-án csütörtökön, a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.

Szigorúbban ellenőrzött vonatok (Cikk)

Egymilliárd forintos, a közlekedés biztonságosabbá tételét szolgáló programba kezd a napokban a GYSEV - jelentették be a szerdai soproni projektindító rendezvényen a vasúttársaság vezetői.

Milyen motor lesz autónkban 10 év múlva? (Cikk)

A Bosch bízik abban, hogy az Európai Unió gépjárműflottákra vonatkozó, kilométerenként 95 gramm szén-dioxid-kibocsátási célkitűzése műszakilag megvalósítható - hangzott el az április végi bécsi motorszimpóziumon (Vienna Motor Symposium 2013).

Még több tubus Debrecenből (Cikk)

Uniós támogatás felhasználásával, összesen egymilliárd forintból telepített új tubusgyártó gépsort a debreceni TU-PLAST Kft., amely így 25 százalékkal növelte kapacitását.

Egyre jobban megy az orosházi cégnek (Cikk)

Elkészült és április 26-án átadták a Doherty Hungary kétezer négyzetméteres új üzemcsarnokát Orosházán. A beruházás a gépi berendezésekkel együtt 302 millió forintba került, ebből száz millió forint EU támogatás a Dél-Alföldi regionális Operatív Program keretéből.

Kórházfejlesztések - közérdek és jó üzlet is egyben (Cikk)

Egészségügyi Technológiai és Orvostechnikai Szállítók Egyesülete (ETOSZ) néven új érdekképviselet kezdte meg működését.

Retteghetnek a gyorshajtók – ellenük készül a szuperfegyver (Cikk)

Kilométerre „ellátó” háromdimenziós lézerkamerát fejlesztettek ki a skóciai Heriot-Watt Egyetemen. A kamera szinte minden tárgyat képes letapogatni, ám az emberi bőrt nem.

Élelmiszeripari fejlesztés Békéscsabán (Cikk)

Élelmiszeripari gyártás- és technológiai fejlesztés kezdődött el a speciális puffasztott gabonatermékeket gyártó NIAS családi vállalkozásnál Békéscsabán, a beruházást a magyar állam és az Európai Unió 23,9 millió forinttal támogatta, a saját erő 13 millió forint.

A Stadler szállít a MÁV-nak

A Stadler szállít a MÁV-nak (Cikk)

A Stadler vasúti járműgyártó cég a MÁV-START Zrt.-nek 42, a GYSEV Zrt. részére 6 elővárosi motorvonatot szállít, az erről szóló finanszírozási és szállítási szerződéseket írták alá Budapesten.

Indul a Korányi-projekt (Cikk)

Még ebben a hónapban megkezdődhet a 12 milliárd forintból megvalósuló, húszezer négyzetméteres, hétszintes központi betegellátó épület építése - közölte a Semmelweis Egyetem, miután kiderült: eredményesen zárult a Korányi-projekt kivitelezésére indított közbeszerzési eljárása.

Gyógyszerek háza (Cikk)

Gyógyszeripari inkubátorházat épített Nagytarcsán az EU Pharma Gyógyszerkereskedelmi Kft. európai uniós támogatással. A cég ügyvezetője, Vámosi Béla tájékoztatása szerint a központ több mint 208 millió forintból épült meg, az uniós pályázaton elnyert összeg fele vissza nem térítendő támogatás.

Otto marad (Cikk)

Folytatják a belsőégésű motorok továbbfejlesztését a gyártók – ez derül ki a KPMG Hungária felméréséből.

Kecskeméten fejleszt a Knorr-Bremse (Cikk)

A müncheni központú Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. közel 5 milliárd forint összegű beruházással épülő új gyárának és tesztlaborjának az építését kezdték el pénteken Kecskeméten.

Képeslapok a jövőből (Cikk)

A technológiák drámaian különböző sebességgel fejlődnek, de bármilyen legyen is az iram, a ma igényei vezetnek a holnap változásaihoz – mondja Alan Begg, az SKF technológiai fejlesztési csoportjának rangidős alelnöke.

Tovább növekszik a Sanatmetal

Tovább növekszik a Sanatmetal (Cikk)

700 millió forint értékben fejlesztette egri telephelyét és gyártási technológiáját a Sanatmetal Kft. A cég szerepel az EU 40 legnagyobb ortopédiai és traumatológiai eszközöket gyártó vállalata között.

Támad a Komondor

Támad a Komondor (Cikk)

Magyaros nevet kapott a Gamma Zrt új páncélozott harcjárműve: RDO 3221 Komondor.

Bővít az elektronikai gyártó (Cikk)

Több mint 2,1 milliárd forintos beruházással, 440 millió forint uniós pályázati támogatást felhasználva fejlesztette gyártási kapacitását az elektronikai termékek gyártásával foglalkozó EPCOS Kft. Szombathelyen.

Milliárdos kórházberuházás (Cikk)

Új központi technológiai tömb létesül az orosházi kórházban 1,44 milliárd forintból. Az épület alapkövét Dancsó József polgármester és Kalmár Mihály, a kórház főigazgatója szeptember 21-én helyezte el ünnepélyes keretek között.

Új munkahelyeket teremtett a hazai gyártó (Cikk)

A soltvadkerti, műanyag csomagolóanyagok gyártásával foglalkozó Materiál-Plastik Kft. technológiai hátterét 464 millió forint összegű beruházással fejlesztette, amelyhez 100 millió forintot az Új Széchenyi Terv pályázatán nyert el, a többit saját erőből biztosította.

Ezért is gond a szakemberhiány (Cikk)

Közel egymilliárd forintos fejlesztést hajt végre a Veritas Kft. az idén a Győr- Moson-Sopron megyei Dunakilitin. Az európai autóipar számára üzemanyag vezetékrendszereket gyártó társaság 2012-ben mintegy 10 százalékkal növeli termelését, és a tavalyival megegyező, 10,5 milliárd forintos árbevétellel számol.

Újragondolt navigáció (Cikk)

A budapesti PLIMSOLL Kft. 2011 októberében 57,7 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az Új Széchenyi Terv keretében. A 129,3 millió forint összköltségvetésű projektben navigációs és flottamenedzsment alkalmazást fejlesztenek.

Beruházás Hatvanban (Cikk)

Új műanyagüzem létesül Hatvanban, a RO-NO Kft. beruházása az év végéig készül el - tájékoztatta a cég kommunikációs megbízottja szerdán az MTI-t.

Új gyártási technológia Magyarországon (Cikk)

Befejeződött az utazótáskákat gyártó szekszárdi Samsonite Hungária Kft. 778 millió forint összegű kapacitásfejlesztő projektje, amelynek keretében egy új termékcsalád gyártási hátterét alakították ki. A fejlesztéshez a kft. 194 millió forint támogatást nyert el az Új Széchenyi Terv forrásaiból.

Már félmillió kilométert tettek meg a Google önműködő autói (Cikk)

Egyetlen baleset nélkül már mintegy 500 ezer kilométert tettek meg a Google saját fejlesztésű, számítógép vezérelte autói - jelentette be a vállalat blogjában.

Erős második negyedévet zárt a Prologis Európában (Cikk)

A Prologis, Inc., ipari ingatlan tulajdonos, üzemeltető és fejlesztő vállalat, második negyedéves európai tevékenységét értékelve kiváló eredményekről számolt be.

Fémipari fejlesztés Hevesen (Cikk)

Csúcstechnológiájú fémhulladékvágó és -tömörítő berendezést helyezett üzembe mintegy 292 millió forint ráfordításával Hevesen a fémhulladékok feldolgozásával foglalkozó METALIUM 2003 Kft.

Új munkahelyek Szolnokon (Cikk)

A Specimpex Kft. építőipari adalékanyagok előállítására szolgáló gépsort szerez be európai uniós támogatással, a Szolnokon megvalósuló műszaki fejlesztés 40 új munkahely megteremtésével jár együtt.

Iparvágány, közmű, új munkahelyek (Cikk)

A törökszentmiklósi ipari parkban egymilliárd forint értékben fejlesztéseket hajtottak, végre: az eddig hasznosítatlan területek közművesítése mellett egy könnyűszerkezetes üzemcsarnokkal, inkubátorházzal, valamint egy több mint 1000 méter hosszú iparvágánnyal gyarapodott az ipari terület.

Felépülhet-e Dunapolis? (Cikk)

Dunaújváros és környéke 2020-ra Magyarország legversenyképesebb térségévé válhat - hangzott el a Közép-Duna térségi gazdaságfejlesztési konferencián, amelynek a Dunaújvárosi Főiskola adott otthont április 18-án.

Indul a kórházfejlesztési nagyprojekt (Cikk)

Május első napjaiban indulnak a mosonmagyaróvári Karolina Kórház nagyprojektjének építési munkálatai.

Pénz áll a kórházhoz (Cikk)

Csaknem kétmilliárd forintot nyert rehabilitációs ellátásának fejlesztésére tizenkét, konzorciumban pályázó nyugat-dunántúli kórház - erősítette meg az MTI értesülését a konzorciumot vezető Petz Aladár kórház főigazgató-főorvosa.

Izmos dizájn

Izmos dizájn (Cikk)

A tavalyi esztendőben is több magyar fejlesztést, illetve alkotást, terméket ismertek el Magyar Formatervezési Díjjal. Ezek közé tartozik a Maurer Klimes Ákos és Soldos Péter által megvalósított Sparrowbag, ami nem más, mint egy tölthető homokzsák.

Fejleszt a Balluff Veszprémben

Fejleszt a Balluff Veszprémben (Cikk)

A veszprémi székhelyű Balluff Elektronika Kft. mintegy hétszázmillió forintos beruházással új érzékelőket fejleszt és megújítja a gyártástechnológiát, az ipari automatizálásban használatos szenzorokat gyártó vállalat a fejlesztéshez 260 millió forint uniós támogatást kapott.

Közelebb az ipari valósághoz

Közelebb az ipari valósághoz (Cikk)

Oktatási és kutatási célokra összesen 223 millió forint értékben hirdetett pályázatot a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE), az unió által támogatott felhívás keretében beszerzendő eszközök a legmodernebb szakmai ismeretek gyakorlati elsajátítását szolgálják, azok üzembe helyezése augusztus végére várható.

Beruházás Békésben

Beruházás Békésben (Cikk)

A Csaba Metál Zrt. 923,21 millió forint összköltségű fejlesztést valósít meg Békéscsabán és Szeghalmon, ehhez az Új Széchenyi Tervben 187,44 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Komplex technológia fejlesztés és foglalkoztatás támogatása című pályázaton - közölte a társaság.

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció