Csaknem 2 milliárd forint értékű, a települési szennyvíztisztítók kommunális hulladékát feldolgozó beruházás valósul meg a Heves megyei Halmajugrán a Mátrai Erőmű Zrt. ipari parkjában, az alternatív tüzelőanyagok előállításával foglalkozó GEOSOL Kft. telephelyén - közölte a társaság ügyvezető igazgatója.
Csaknem kilencszázmillió forintból fejlesztett a veszprémi Jost Hungária Bt., amely a beruházáshoz 210 millió forint támogatást nyert az Új Széchenyi Tervtől- közölte a cég.
A veszprémi Robix Hungary Mezőgazdasági Gépgyártó és Kereskedelmi Kft. mintegy 250 millió forintot költ fejlesztésre, amelyhez pályázati forrásból is támogatást kapott.
Az Új Széchenyi Terv keretében újra kiírták és április 15-től az ország egész területén pályázható a "K+f+i Ernyőprojektek támogatása" című pályázati konstrukció (ERNYO_13) - hívta fel a figyelmet a PwC.
A Knorr-Bremse Hungária Kft. vasúti járműrendszert fejleszt az Új Széchenyi Terv keretében európai uniós támogatással.
Mintegy 3 milliárd forintból, 8 ezer négyzetméterrel bővítette gyártó- és raktározási kapacitását a Roto Elzett Certa Kft. a Győr-Moson-Sopron megyei Lövőn.
Új üzemcsarnokba költözik és korszerűsíti gyártását az ISO Vállalkozási és Kereskedelmi Kft., a cég a 254 millió forintos fejlesztéshez 100 millió forint uniós támogatást nyert el az Új Széchenyi Terv keretében.
Járműipari anyagfejlesztésre csaknem ötszáz millió forintot nyert az Új Széchenyi Terv pályázatán három egyetem, egy főiskola, valamint egy alkalmazott kutatási intézet alkotta konzorcium - jelentették be a Miskolci Egyetemen (ME).
Telephelyének fejlesztésére 100 millió forintos támogatást nyert a Pölöskei Szörp Kft., amely az idén be is fejezi az új csarnoképület és hűtőház építését.
Rossz erkölcs: jó üzlet – állapítja meg az amerikai záripart vizsgálva Szakini, az okinawai tolmács a Teaház az augusztusi holdhoz című klasszikus sikerdarabban. Erre alapozza új fejlesztését a Combit Zrt is.
A megújuló energiák oktatásához és kutatásához szükséges új laboratóriumot hozott létre az Óbudai Egyetem pályázati pénzből.
Üzemcsarnok-avatással ünnepelte huszadik születésnapját a Büttner és Társa. A legerősebb hazai szerszámgép-gyártó vállalat a nagymérető gépek előállításában kíván előre törni, és saját gyártási precizitását is tökéletesíti.
A tudományos kutatást és képzést egyaránt szolgáló laboratóriumokat újítottak fel és korszerű műszereket szereztek be uniós támogatással a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ (SEK) természettudományi karán. A laboratóriumokat szerdán adták át.
A Salgglas Üvegipari Zrt világelsőnek számít az autókra tervezett ’üveg az üvegben’ technológiával. Most új területre kívánnak belépni: nagy hajlatú üvegek gyártásába kezdenek.
700 millió forint értékben fejlesztette egri telephelyét és gyártási technológiáját a Sanatmetal Kft. A cég szerepel az EU 40 legnagyobb ortopédiai és traumatológiai eszközöket gyártó vállalata között.
Több mint 4,2 milliárd forintos beruházással a jelenleginek bővíti nemesvámosi gyárát a HARIBO Hungária Kft. - tájékoztatta a vállalat ügyvezetése szerdán az MTI-t.
A HostLogic Kft. SAP hosting szolgáltatásának fejlesztését az Új Széchenyi terv Mikro- kis és középvállalkozások című pályázatának elnyerésével valósíthatta meg, amelyen 4,3 millió forintot nyert. A projekt összköltsége 14,6 millió forint volt.
Komposztálható bio csomagoló alapanyagot fejlesztett politejsavból (PLA) az Első Magyar Csomagolástechnikai Klaszter keretében létrejött Biopackpro Csomagolástechnikai Projekt Kft. az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) keretében.
A budapesti PLIMSOLL Kft. 2011 októberében 57,7 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az Új Széchenyi Terv keretében. A 129,3 millió forint összköltségvetésű projektben navigációs és flottamenedzsment alkalmazást fejlesztenek.
Új műanyagüzem létesül Hatvanban, a RO-NO Kft. beruházása az év végéig készül el - tájékoztatta a cég kommunikációs megbízottja szerdán az MTI-t.
A WIT-SYS Consulting Zrt. uniós támogatással fejlesztett ki egy adatbázis-kezelő rendszert, amely az egészségügyi állapot alapján nyújt személyre szabott élelmiszerfogyasztási tanácsadást.
Kisvállalkozások számára telephelyet biztosító mini ipari parkot adott át a Tata-Projekt Kft. kedden Tatabányán.
Több mint 77 millió forintot nyert új gyártócsarnok építésére az - alkatrészgyártással, egyedi gépgyártással, valamint ellenőrző- és mérőkészülékek gyártásával foglalkozó - ÉGJK Élelmiszeripari, Gépszerelő, Javító és Karbantartó Kft.
A Rosenberg Hungária Kft. 157,1 millió forint összköltségvetésű projektje megvalósításához 54,98 millió forint uniós támogatást nyert el az Új Széchenyi Terv „Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára” címmel megjelent pályázati kiírásán.
Egy év alatt, több mint hatszázmillió forintos ráfordítással alakítják át energiatakarékossá az ajkai Magyar Imre kórház épületét az Új Széchenyi Terv keretében - jelentették be az intézmény és a település vezetői csütörtökön sajtótájékoztatón a városban.
Az együttműködési képesség fontosságát hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök szerdán Debrecenben, amikor felavatta a város, a helyi iparkamara és a Richter Gedeon Nyrt. együttműködésével, 6 milliárd forintos beruházás eredményeként létrejött Pharmapolis Gyógyszeripari Tudományos Parkot.
Az Új Széchenyi Terv keretében 1 milliárd forint támogatással 20 ezer négyzetméteres csarnok épült a tengelykapcsolók gyártásával foglalkozó LuK Savaria Kft.-nél, a bokrétaünnepséget kedden tartották a szombathelyi cégnél.
Csaknem egymilliárd forintot nyert az Új Széchenyi Terv uniós pályázatán egy biogázüzem megvalósítására a tatabányai önkormányzat, az AVE Tatabánya és az AVE Magyarország közös projekttársasága; a beruházáshoz az AVE kétmilliárd forinttal járul hozzá - hangzott el a napokban kezdődő építkezés helyszínén tartott csütörtöki sajtótájékoztatón.
Újabb fröccsöntő gépekkel és a hozzájuk tartozó infrastruktúrával fejleszti kapacitását a békéscsabai Electroplast Magyarország Kft.; az összesen 815,7 millió forintos beruházás európai uniós támogatással valósul meg.
Összesen több mint 440 millió forintos beruházással egészségügyi infokommunikációs rendszer kifejlesztését kezdte meg a Beteg-együttműködést Kutató és Fejlesztő (BEKUTA) Kft. A társaság a projekthez az Új Széchenyi Terv pályázatán 264 millió forint támogatást nyert - közölte a cég ügyvezető igazgatója az MTI-vel pénteken.
Egymilliárd forinttal támogatja a magyar állam és az Európai Unió az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) keretében a tengelykapcsolók gyártásával foglalkozó LuK Savaria Kft. munkahelyteremtő beruházását, az erről szóló szerződését a sajtó nyilvánossága előtt írták alá szerdán Szombathelyen.
A napokban átadták az Unilever Magyarország veszprémi jégkrémgyárának 2,2 milliárd forint összértékű, 65 új munkahelyet teremtő beruházását; a fejlesztés eredményeként Európa egyik legkorszerűbb nagy kapacitású hűtőháza épült meg Veszprémben.
Megjelent a mezőgazdasági és élelmiszer-feldolgozó üzemek fejlesztésére kiírt pályázat, melynek keretösszege ötmilliárd forint. A mezőgazdasági termelők három-, a nem mezőgazdasági termelők kétmilliárd forintra pályázhatnak.
Az Új Széchenyi Terv keretében meghirdetett Innovációs eredmények hasznosításának támogatása KKV-k részére pályázat segítségével elkészült a Noreg Kft. újabb saját fejlesztésű terméke, a dokumentumok hitelesítés menedzsmentjét megvalósító OrchIDEA. A közel 40 millió forintos összköltségvetésű projekt 25 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el.
Megjelent az Új Széchenyi Terv széles sávú körzethálózati fejlesztések támogatására kiírt pályázata. Az összesen 20 milliárd forintos keretösszeggel induló pályázat a Magyarország teljes széles sávú lefedettségéhez szükséges, piaci hálózati fejlesztéseket ösztönzi.
Az ipari park fejlesztése egy újabb lépés afelé, hogy Törökszentmiklós Jász-Nagykun-Szolnok megye egyik legjelentősebb gazdasági központjává váljon - mondta Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyonpolitikáért felelős államtitkára az Új Széchenyi Terv forrásaiból megvalósult befektetés-ösztönző projekt záró rendezvényén a törökszentmiklósi ipari parkban, 2012. április 27-én.
Az Inotal Zrt. beruházásának legfontosabb eleme egy új durvahuzal gyártósor, ami a hozzá tartozó infrastruktúrával együtt kétmilliárd forintba kerül. A cég 260 millió forintos saját forrásból technológiai fejlesztést zárt le: új hőkezelő kemenceét állítanak üzembe és egy új huzalzsírtalanító sort üzemeltek be.
Megyei ügyféltájékoztató napokat indít az Új Széchenyi Terv (ÚSzT) kifizetéseinek gyorsításáról április 19-től a MAG Zrt. Az információs napok célja, hogy átláthatóbbá és érthetőbbé tegyék a pályázatkezelési folyamatot az ügyfelek számára.
Biomassza erőművet épít a Sajóbábonyi Ipari Parkban a Kiserő Energiaszolgáltató Kft., a 300 millió forintos beruházáshoz 150 millió forintos uniós támogatást nyert el a cég. A kazánt napraforgóhéjjal és faaprítékkal táplálják.
A kieső szakképzési hozzájárulást pótolhatja részben a vállalkozások számára az Új Széchenyi Terv keretében megjelent Munkahelyi képzések támogatása (TÁMOP 2.1.3.) elnevezésű pályázat. A felnőttképzési piac egyik vállalkozása, a Perfekt Zrt. összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat a pályázni kívánó vállalkozások számára: mit lehet tudni a pályázatról, kik vehetik igénybe, és milyen célra használható fel az elnyert támogatás.
A PANNON-SPIRÁL Kft. 12,2 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el a Mikro-, kis és középvállalkozások technológiai fejlesztése című pályázati kiíráson az Új Széchenyi Terv keretében. A 30,5 millió forint összköltségű beruházásból új függőleges CNC megmunkáló központ beszerzésére került sor.
Az Emonline elnevezésű szoftver-fejlesztés olyan újszerű, nyelv-független technológián alapszik, amely az ügyfélszolgálati telefonbeszélgetések alatt valós időben, folyamatos visszajelzéseket ad a beszélgetésben résztvevők hangulatáról, érzelmeiről.
Mintegy 900 millió forintból épít új telephelyet a Győri Ipari Parkban, valamint szereli fel azt gépekkel a Henkel Kémiai és Elektrokémiai Felületkezelő Kft. - tájékoztatta Babos László cégvezető az MTI-t.
A Kőolajvezetéképítő Zrt. 916 millió Ft összköltségű projektje 412 435 586 Ft támogatást nyert el az Új Széchenyi Terv keretében egy, a hazai piacon vezető technológia kialakítására, amely a hegesztési technológia fejlesztése mellett jelentősen csökkenti a környezetterhelést, és kisebb kibocsájtást és vízfelhasználást igényel.